Üzleti tippek

Simort megint leszavazhatják – újabb kamatvágás jöhet

Régen volt ennyire megosztott az elemzői kör. Az XTB szakértője szerint nagy valószínűséggel megint a külsős tagok akarata érvényesül.

Kedden tartja a jegybank monetáris tanácsa újabb kamatdöntő ülését. A legutóbbi tanácskozáson, augusztus 28-án a négy külsős tag szavazott a jegybanki alapkamat 25 bázispontos csökkentésére, így a ráta 6,75 százalékra süllyedt.

Augusztusban tartásra voksolt az MNB elnöke és két alelnöke: Simor András, Király Júlia és Karvalits Ferenc, míg a vágás mellett állt ki Bártfai-Mager Andrea, Gerhardt Ferenc, Cinkotai János és Kocziszky György. Az alapkamat tavaly december 21-e óta állt 7 százalékon, és az elemzők többsége augusztus végén is szinten tartásra számított.

Balogh Balázs, az XTB brókercég piaci elemzője szerint az augusztusi „forgatókönyv”, most is megismétlődhet, így megint a külsős tagok lehetnek fölényben. A szakértő ezzel együtt még korainak tartja az újabb kamatvágást, és szerinte az sem jó üzenet a piacok számára, hogy a jegybank kiszámíthatatlan.

„A 3 beltag legutóbb sem akart igazán csökkenteni. Az inflációs várakozások miatt ugyanis problémásnak ítélték meg, hogy már az IMF-tárgyalások előtt így döntsenek. A kültagok viszont az Európai Központi Bank és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed döntése, illetve a kockázati megítélés javulása miatt nem tartják problémásnak a kamatvágást. Azt viszont nem veszik figyelembe, hogy az inflációs várakozások tovább is elég gyatrán állnak, és az aszály miatt az árupiaci termékek megdrágultak, ami már augusztusban is felfelé húzta az élelmiszerárakat” – összegezte Balogh Balázs.

Frissítés: A jegybank monetáris tanácsa kedden újabb 25 bázispontos lazítás mellett döntött. Itt olvashatja a fejleményeket: A 6 százalékos alapkamathoz már IMF-megállapodás kell

Forintpiac: merre tovább?

Többen azt várják, hogy az újabb kamatvágással az euróval szembeni árfolyam átmenetileg akár 288-ig is felszökhet. A következő erős ellenállás egyébként éppen 288-289 környékén található – tette hozzá az elemző.

Balogh Balázst, az XTB szakértőjét a Gazdasági Rádió Reggeli Monitor című műsorában Borbély Péter kérdezte a hétfő reggeli tőzsdenyitásról és a kamatdöntés lehetséges forgatókönyveiről.

Az interjú hossza: 10 és fél perc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik