Üzleti tippek

Boltbezárási hullám jön

A növekvő fogyasztói árak és a csökkenő kereslet miatt minden 25. üzlet bezár az idén - állítja elemzése alapján a Dun & Bradstreet.

Kapcsolódó cikkek

Magyarországon minden tízedik cég kiskereskedelemmel foglalkozik, sőt 2010-ről 2011-re 4 százalékkal nőtt is a szektorban tevékenykedők száma, így januárban már a 63 ezernél is több ilyen vállalkozás volt a Bisnode csoporthoz tartozó Dun & Bradstreet Hungária Kft. (D&B) elemzése szerint. Ebből a népes iparágból viszont egyre többen döntenek a bezárás mellett. Az okok: növekvő fogyasztói árak és a csökkenő kereslet.

Százból négy bezárhat

2010-ben még 3,28 százalék volt a kiskereskedelmi cégek bedőlési aránya (azaz a cégszámhoz viszonyított felszámolási és csődeljárások száma). Ma már ez a szám meghaladta a 4 százalékot, azaz 100-ból 4 üzlet bezár egy éven belül.

A kiskereskedők a dohánytermékek forgalmazásának korlátozásától is félnek, sőt az intézkedés a Híd-CooP Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. szerint akár 1500 munkahelyet is megszüntethet, mivel a kistelepülési boltok forgalmának mintegy 25 százalékát adja a dohányipari termékek forgalmazása.

Az online üzletek térnyerése is gondot jelent

A hagyományos kereskedelemi egységeket az online kereskedelem is veszélyezteti. Az online kereskedelemmel foglalkozó cégek száma nő és a hagyományos kereskedelemnél jobban is teljesítenek az online kereskedő óriások. Az Extreme Digital Zrt. közel 25 százalékos forgalombővülést ért el 2011-ben, míg az eBolt Kft 30 százalékos forgalombővülésről számolt be.

Ezzel szemben az offline kereskedő Electro World csődje volt a 2011-es év egyik legnagyobb felszámolása, sőt az Electro World korábbi tulajdonosa, Szarvadi Téglás Loránd létrehozta a szintén online kereskedelmet folytató Digidog online-áruházat is.

30 százalékkal több kereskedőt számoltak fel, mint korábban

A megindított felszámolások és végelszámolások száma is jelentősen nőtt a kiskereskedelemben. Míg 2010-ben 2000-nél kevesebb felszámolás indult az iparágban, 2011-ben már megközelítette a 2500-at, azaz egy év alatt közel 30 százalékkal nőtt a felszámolás alá került kiskereskedelmi egységek aránya.

Míg a felszámolásokat a hitelezők indítják nemfizetés esetén, addig a cégek saját maguk is dönthetnek a bezárásról, azaz a végelszámolási eljárásról. A szektorban több mint 60 százalékkal több végelszámolás indult  mint 2010-ben, és éves száma megközelítette a 2800-at.

Még mindig sokan látnak benne fantáziát

A sok végelszámolás és felszámolás ellenére havonta átlagosan 500 cég alakul a szektorban, sőt a működő vállalkozások száma is fokozatosan nő. Mivel a NAV a jövőben szigorúbban jár el a nagy tartozásokat maguk után hagyó volt cégtulajdonosok új cégalapításával kapcsolatban, előfordulhat, hogy a növekedési tendencia csökken, mivel eddig sokan új cégbe menekültek hasonló profilú régi cégük megszűnése után.

Fizetési fegyelem

Fizetési fegyelem tekintetében a kiskereskedelmi cégek az elmúlt egy évben kisebbet „rontottak”, mint az országos átlag. Míg a magyar átlagcég, ha késik számlafizetésével 23,5 napos fizetési késedelemmel egyenlíti ki számláit, addig a kiskereskedelemben a pontatlanul fizetők esetében 19 napos csúszások a jellemzőek, áll az önkéntességen alapuló Bisnode fizetési tapasztalat-program adataiban.

Ráadásul az összes magyar cégre 2010-ben 18 nap volt az átlagos késedelem, a kiskereskedelemben pedig a 2011-hez hasonló 18 nap, azaz itt csak kismértékben romlott egy év alatt a fizetési fegyelem.

A jobb fizetési morál azonban nem vezethető egyértelműen vissza az iparág jó helyzetére, mivel a kiskereskedelmi cégek nagy részénél a készpénzes árufizetés a jellemző, és a nagykereskedő partnerek jobban megnézik, mint korábban, hogy kiknek engedélyeznek utólagos utalást.

Megelőzés

Egyre nagyobb tudatosságot tapasztaltak a vevőhitelezésben az elemzés készítői is: a nehéz gazdasági körülmények hatására a cégek jobban megvizsgálják kivel üzletelnek és kinek engedélyezik az utólagos fizetést. Szerencsére ma már egyre több információ elérhető egy cégről, és olyan adatokhoz is hozzá lehet jutni, mint az adott cég számlafizetési szokásai, jellemző fizetési késedelmei, valamint a tulajdonosok és vezetők korábbi cégkapcsolatai.

A rohamosan növekvő kiskereskedelmi bedőlési arány miatt a nagykereskedelemmel foglalkozó vállalkozások számára elengedhetetlenné vált az elmúlt években a megfelelő vevőminősítés még akkor is, ha csak kis összegben, utólagos átutalással vásárló kiskereskedő partnerei vannak – hívta fel a figyelmet Keleti József ügyvezető igazgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik