Adonis Yao, Romeo
Chow, Jackie Wang. Nem egy harmadvonalbeli hong kongi akciófilm
stáblistáját idézem, hanem komoly üzletemberekét, akikkel
magyar vállalkozók kötnek több ezer, esetenként több tízezer
dolláros üzleteket. Az fn.hu által megkérdezett cégek ügyvezetői
mind arról számoltak be, hogy kínai üzletfeleik imádnak felvenni
egy európainak gondolt nevet, mondván hogy igazi keresztnevüket
úgysem jegyzi meg senki. Ez azért nem feltétlenül van így.
Ha
valaki minden biztosíték nélkül a világ túlsó felére utal 15
000 dollárt, minden nevet garantáltan megjegyez, még a kínait is.
A magyar kisvállalkozók, kiskereskedők ugyanis általában úgy
üzletelnek kínaiakkal az interneten keresztül, hogy előre utalják
a teljes összeget, esetleg egyharmadát előre, kétharmadát pedig
akkor, ha a kínai partner leszállította az árut az ottani
kikötőbe, így interneten már nyomon követhetővé válik a
konténer helyzete.
Más
kultúra
„Valójában még számomra is
furcsa, de sosem vertek át, és nem is ismerek olyat, akit valaha
becsaptak volna kínaiak” – válaszolta kérdésünkre egy cége
nevének elhallgatását kérő nyilatkozó, főként informatikai
eszközöket és bútorokat importáló magyar kisvállalkozó. A
lehető legegyszerűbben látott neki az importnak. Keresett olyan
internetes oldalakat, ahonnan meg tudta rendelni a számára
szükséges árut, majd emailen felvette a kapcsolatot a kínai
partnerrel. A kommunikáció persze könnyen kabaréba fulladhat egy
angolt kissé törő magyar kisvállalkozó, és az angolt
rettenetesen törő kínai gyártó között. Megkérdezettünk
szerint van viszont egy nagyon fontos, kőbe vésett szabály, mely
valójában egy hosszú évek online kereskedése után
kikristályosodott jótanács: 1 email – 1 kérdés.
Budapesti
kisvállalkozónk rögtön megmagyarázza: „Ha három kérdést
teszel fel nekik egy levélben, soha az életben nem kapsz választ.
De ha három levelet küldesz egymás után, mindegyikben csak egy
kérdéssel, nincs semmi gond” – világít rá kínai partnere
üzleti kultúrájának egyik sajátosságára magyar ügyfele,
akinek néha az a benyomása, mintha komplett hülyékkel üzletelne.
Tény, hogy kevés olyan ország van, ahol kereskedelmi igazgatók
gmailes email címről válaszolgatnának, de persze semmilyen gond
nincs a távol-keleti partnerek szellemi képességeivel. Ez
csak egy más kultúra.
A kínaiak egyébként elképesztően
ügyesen alkudoznak és minden fillér számít nekik. „Több ezer
dolláros megrendelések kötésekor is képesek 10 dolláron
veszekedni, persze még így is jó árat adnak meg. És ha
megegyeztél velük, biztosan nem vernek át.” Persze azért
érdemes résen lenni, és minden részletet jó előre letisztázni. Hiába beszélte meg a magyar vállalkozó egy
alkalommal, hogy kínai partnere az üzemtől jó 100 kilométerre
található sanghaji kikötőbe tegye le az árut, ez mégsem történt
meg. 68 dollár útiköltséget kért az üzletfél a fuvarért,
miközben több ezer dollár értékű bútorszállítmányról
volt szó. Végül azért csak elvitte ingyen, igaz, két héttel
később. Próbálkozott.
Lényeg
a mennyiség
Ahhoz persze, hogy idáig bárki
eljusson, hogy egyáltalán szóba álljanak egy magyar
kiskereskedővel, megfelelő mennyiséget illik rendelni.
Mintadarabot bármiből szívesen küldenek, de 5-10 darabot még
autóból sem szívesen, ez nem tétel. A már említett bútorokat
rendelő vállalkozó szerint 100-200 darab alatt nem veszik
komolyan, ez tényleg a minimum, amit a jellemzően 10-15 kilogrammos
holmikból egyszerre megvásárol. Igaz, ha a mennyiség megvan, akkor bármilyen kisebb-nagyobb változtatást, átalakítást elvégeznek a terméken. “Nincs előttük akadály, minden kérést megoldanak” – magyarázza a magyar ügyfél. Ha aztán az árut valaki
megrendelte, nem árt, ha leszerződik egy szállítmányozó
partnerrel, mely általában az érték 15-20 százalékáért hozza
Magyarországra az árut.
Ha valaki nem képes kitölteni egy
konténert, akkor a megrendelt áruja gyűjtőkonténerbe kerül, meg
kell tehát várnia, mire az megtelik, ami nagyjából egy hét.
Ilyen, kicsinek számító ügyfélből, és egyszerre több
konténernyi árut rendelő magyar vállalkozóból is egyre több
van. „Régi tendencia, hogy évről évre egyre több árut hoznak
be magyar cégek Kínából, itt nem friss trendről
van szó” – magyarázza Pelsőczi Tamás, a szállítmányozással
foglalkozó Seahorse Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint
bátorodnak a magyar vállalkozók. Egyre kisebb konkrét tudással
vágnak neki a kínai kalandnak, nagyon szabad lett az utóbbi időben
a két ország közötti kereskedelem.
Fordítva nem megy
Pelsőczi szerint átlagosan 24-28 nap
alatt ér valamelyik európai kikötőbe a konténer, onnan 3-7 nap
alatt jut el Magyarországra. Feltéve persze, ha megérkezik, a
szomáliai kalózok ugyanis elkapnak néha egy-egy kóbor teherhajót.
A leselkedő veszély miatt nemrég be is vezette néhány
hajótársaság a „kalózadót”, mely egyfajta biztonsági
pótlék, de nem jelentős összeg. Ilyesmi egyébként csak ritkán
fordul elő, nem jelent számottevő üzleti kockázatot.
És fordítva? A magyar termékek kínai
exportjával kapcsolatban nehéz lenne emelkedő tendenciáról
beszélni. A Központi Statisztikai Hivatal első negyedéves adatai
szerint a Kínába irányuló export 4,5 százalékkal csökkent
tavalyhoz képest, szemben az importtal, mely több mint 20
százalékkal nőtt. Pelsőczi Tamás tudomása szerint ráadásul
nem túl tág a Kínába irányuló exportcikkek köre: jobbára
műanyag alapanyagokat, ásványvizes üvegeket és ipari
alapanyagokat visznek a távol-keleti országba, illetve egy kevés
fogyasztási cikket, például szeszes italokat.
