Üzleti tippek

Magyar vállalkozókra vár a MÁV

Bár a MÁV közbeszerzési kiírásai a legkülönfélébb területeken adnának lehetőséget a kis- és középvállalkozások (kkv) bevonására, a tendereken alig akad jelentkező, ezért Szarvas Ferenc, a társaság vezérigazgatója levélben kérte a magyar cégeket: tegyenek javaslatot arra, miként lehetne minél több vállalkozást bevonni a MÁV-csoport éves szinten 80 milliárdos beszerzéseibe - írta a Magyar Nemzet pénteken, a birtokába került levélre hivatkozva.

A lap szerint a vezérigazgató magyar vállalkozókhoz és vállalkozói szövetségekhez fordul a nyílt levéllel, amelyben egyebek mellett azt írja: a közösségi közlekedés átalakításának részeként hozzáláttak “a vasúttársaság hatékony működését akadályozó problémák feltárásához, a MÁV beszerzési politikájának és gyakorlatának új alapokra helyezéséhez”.

Szarvas Ferenc szerint a MÁV beszerzésein indokolatlanul alacsony a részvétel, ezért nem alakul ki igazi verseny, s a cég nem lehet biztos abban, hogy a legjobb terméket vagy szolgáltatást kapja.

A Magyar Nemzet birtokába került levélben a vasúttársaság vezetője arra kéri a magyar vállalkozásokat, osszák meg a MÁV-val a közbeszerzéseivel kapcsolatos tapasztalataikat, esetleges távolmaradásuk okát, és tegyenek javaslatokat a jövőre vonatkozóan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik