Üzleti tippek

Budapest ellen döntöttek Alstom-ügyben

Egy francia bíróság helybenhagyta a budapesti metrókocsik gyártója, az Alstom kérelmét, amelyben megtiltatná a BKV-nak a bankgaranciák lehívását.

Az Alstom közleménye szerint a nanterre-i bíróság december 9-én meghallgatta a BKV és az Alstom Transport képviselőit, és december 21-én hirdette ki határozatát, amelyben elfogadta az Alstom kérelmét. A gyártó azért fordult bírósághoz, hogy a hatóságok tiltsák meg a BKV-nak a metrószerződésben vállalt teljesítési garanciák lehívását. Az Alstom szerint ugyanis a BKV jogtalanul mondta fel a metrószerelvények gyártására kötött szerződést, így a bankgaranciák lehívása sem lehet jogszerű.

Közleményükben hangsúlyozták: tovább folynak az egyeztetések a fővárossal a metrókocsikról. Tarlós István, Budapest főpolgármestere a HírTV Kontraszt című műsorában vasárnap este azt mondta: meg fognak egyezni az Alstommal. A BKV október 20-án jelentette be, hogy felmondja a szerződést a 2-es és 4-es metró szerelvényeit gyártó Alstommal, mert a határidőig nem sikerült megszerezni a 2-es metróvonalra szánt Metropolis szerelvények végleges típusengedélyét.
Az Nemzeti Közlekedési Hatóság két nappal korábban, október 18-án utasította el a szerelvények végleges típusengedélyének kiadását, mert nem látta bizonyítottnak, hogy a Metropolis fékjei ugyanolyan biztonságosak lennének, mintha azokat a magyar vasúti járműszabályzat szerint gyártották volna le. Emiatt nem adták meg a derogációt (jogszabálytól való eltérést) a francia cégnek.

Az Alstommal 2006. május 30-án kötöttek szerződést a 2-es és 4-es metró szerelvényeinek gyártására és leszállítására. E szerint az Alstom 22 szerelvényt gyárt a 2-es metróra 150 millió euróért és 15+7 automata szerelvényt a négyes vonalra 114 millió euróért. A Fővárosi Önkormányzat június 3-i döntésének értelmében a BKV vezérigazgatójának meg kellett szüntetnie az Alstom konzorciummal kötött szerződést, ha a gyártó július végéig nem tudja megszerezni a végleges típusengedélyt a 2-es vonalra szánt szerelvényekre.

A BKV a gyártónak már átutalt ötven százalék előleget, mintegy 30 milliárd forintot, miközben az Alstom csak tízszázalékos kötbérköveteléssel élhetett. Az előlegre, illetve a jóteljesítésre vonatkozó bankgaranciát a BKV már lehívta, és bejelentette kötbérigényét. Ehhez azonban a BKV nem fért hozzá, mivel az Alstom egy francia bíróságon keresetet nyújtott be, mert szerintük a szerződés felbontása nem volt jogszerű, így a garanciák lehívása sem lehet az.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik