Elismerésben nincs hiány, a magyar divattervezők mégsem könnyen váltják készpénzre ezeket az eredményeket. Sőt, igaz a régi mondás, miszerint senki sem próféta a saját hazájában, hiszen szinte kivétel nélkül megemlítik, hogy az itthoni vásárlók még mindig inkább a külföldi tervezőket preferálják a magyarok helyett.
„Ha Nyugat-Európában megkérdezik valakitől a kedvenc autómárkáját, focicsapatát, divattervezőjét, akkor biztosan a hazájában gyökerező nevet mond. Itthon szó sincs erről” – fejti ki Godena-Juhász Attila, a USE Unused tervezője. Mint hozzáteszi, ezért is van jó pár rejtőzködő magyar cég, amelyek inkább olasznak, franciának vagy angolnak adják ki magukat. Ha a vásárlók megtudnák, hogy valójában magyar márkákról van szó, jóval kevesebben választanák azokat.
A nagy betöréshez azonban profi menedzsment- és pr-stratégiára is szükség van. Egy komolyabb nemzetközi ügynökség havi több ezer dollárt is elkér egy-egy tervező képviseletéért, és semmilyen garanciát nem vállal a sikerre. Középtávon mégis megtérül a befektetés. Ezek az ügynökségek viszik ugyanis be a legnagyobb divatlapokba, a Vogue különböző kiadásaiba, az i-D Magazine vagy a Harper’s Bazaar oldalaira a ruhákat, és ők veszik fel a kapcsolatot a külföldi üzletekkel is. Ilyen ügynököket több országban is muszáj fizetni a világsikerért, a legtöbb magyar tervezőnek viszont nem telik erre. Sőt, sokuknak még arra sem nagyon, hogy itthon, Magyarországon fizessenek egy főállású menedzsert vagy értékesítési szakembert. Ha pedig anyagi lehetőségük esetleg már lenne is rá, akkor sem tudnak válogatni a rátermett jelentkezők közül, nagy probléma ugyanis a szakemberhiány. Ezért a hazai tervezők többnyire rá vannak kényszerítve arra, hogy ne csupán világszínvonalú kreációkat, hanem üzleti stratégiát is formáljanak.
Jó kommunikációra és marketingre már csak azért is szüksége lenne a tervezőknek, mert szinte kivétel nélkül mindenki küzd azzal, hogy a magyar vásárlók nem mernek benyitni a szalonokba. Félnek attól, hogy mindenképpen vásárolniuk kell, a ruhákat pedig a mindennapokban hordhatatlannak, és ami még fontosabb, méregdrágának gondolják. „Tíz évig 4 ezer fős bemutatókat csináltunk, amelyek annyira extravagánsak és látványosak voltak, hogy utána az emberek nem is gondolták, hogy esetleg megengedhetnek maguknak egy Katti Zoób ruhát. Elképesztő árakat hallok, hogy nálunk mennyibe kerülnek a ruhák, ezeknek köze sincs a valósághoz” – ismeri el Zoób Kati, hogy a nagy nyilvánosságot akkoriban rosszul fordították le piaci üzenetekre.
Kászonyi Dorka – aki többek között a USE Unused felfuttatásában is segédkezett – szerint a rendkívül tudatos és okos márkaépítés hiányzik Magyarországról. „Egy divatmárkának tudnia kell, kiket szólít meg, kiknek akar eladni. Tisztában kell lenni azzal, mikorra kell elkészülnie egy kollekciónak, hogyan kell árlistát csinálni, mit, mikor, kinek, és milyen dobozban kell elküldeni. Ez is része a márkaépítésnek.” Szerinte az idősebb generáció ritkán kíván ezeknek a kritériumoknak megfelelni, a fiatalok viszont hiába szeretnének, nincsenek meg hozzá a – legtöbbször anyagi – feltételeik. A személyes jelenlét is nagyon fontos a külföldi piacokon.
A USE Unused tervezői szerint szinte minden a kapcsolatépítésen múlik, csakhogy ennek is komoly költsége van. A designernek ott kell lennie, ahol el akar adni, vagy legyen egy olyan menedzsere, aki ha egy New York-i bárban véletlenül leül mellé egy fontos divatlap szerkesztője, akkor felismeri őt, és képes vele kapcsolatot teremteni. Ezt Kiss Tibi, a Je Suis Belle tervezője is megerősíti, hiszen hiába kapkodták el egy pillanat alatt a ruháikat egy hongkongi üzletben, átütő sikerre nem számíthatnak, ha nem épülnek be az ottani divatéletbe.
A tervezők külső befektetőtől várnák azt az összeget, amely segít elindulni a világszerte ismert márkává válás útján. Nanushka szerencsés volt, hiszen családja sokáig képes volt megbízható anyagi bázist nyújtani terveihez, csakhogy a márka már nagyra nőtt, ezért a további terjeszkedéshez ő is külső befektetőt keres.
A tőkehiány és a problémák ellenére a designerek – legyenek akár a már befutott nemzedék tagjai, akár az első hangos sikereiken már túl lévő feltörekvő fiatalok – bizakodóak. Mindannyian úgy látják, hogy a magyarok egyre jobban öltöznek, és annak is örülnek, hogy az utóbbi 4–5 évben különösen felpezsdült a hazai divatélet. A fiatal, sikeres tervezők már levonták a következtetéseket külföldi tapasztalataikból, és azon igyekeznek, hogy a korábbinál okosabban vágjanak neki az európai, ázsiai és amerikai piacoknak.
(További részletek a Figyelő legfrissebb, csütörtökön utcára kerülő számában olvashatók.)
