Üzleti tippek

Rosszkor van karácsony

A kormány adóbíróság fölállítását és a vállalkozásoknak kedvezőbb áfaszabályok bevezetését fontolgatja, ám mindez még a jövő zenéje – derült ki szerdán a KPMG adókonferenciáján. Szép nevet kap a megújulási kártya, a karácsonyt pedig el kell napolni, vagy „le kell papírozni”a jutalmakat.

A kormány adóbíróság fölállításán gondolkodik, ám erről közelebbi részleteket nem közölt Balog Ádám adóügyekért felelős helyettes államtitkár a KPMG adókonferenciáján. Korábban Fekete István, a Joint Venture Szövetség elnöke vetette föl nyilvánosan, hogy specializált adóbíróságokat kellene felállítani, hogy ne húzódjanak el az ügyek.

Az kétségtelen tény, hogy az adóügyek a maguk bonyolultságánál és sajátosságaiknál fogva speciális szakismereteket igényelnek.

Ugyancsak körvonalazatlan még, de szintén a kormány hosszabb távú ambíciói közé tartozik, hogy kezdjenek valamit azon vállalkozók problémájával, akiknek akkor is be kell fizetniük az áfát, ha nem fizeti ki a megrendelő az áfát – világlott ki a helyettes államtitkár előadásából.

Az már a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetőjének előadásából derült ki, hogy az adótörvényjavaslat szövegében még megújulási kártyaként ismert eszköz neve a kétségkívül emelkedettebb hangzású „Széchenyi Pihenő Kártya” lesz. Ennél több új részlet egyelőre nem derült ki az újsütetű béren kívüli juttatásról, amelyet évi 300 ezer forintig adhatnak majd kedvezményesen a munkaadók, türelemmel meg kell várni a kormányrendelet megjelenését.

A konferencián elhangzott az a már máshol is hallott adószakértői tanács, hogy a jutalmakat januárban érdemes odaadni, hiszen akkor már alacsonyabb adó terheli majd azokat. Hogy a dolgozóknak ezek a jutalmak – már ahol van ilyesmi – esetleg mégiscsak karácsonykor jönnének jobban, arra nem kínáltak az adótanácsadók megoldást. Logikus lépés lenne például a karácsonyt februárban tartani, hiszen ekkor utalják a januári béreket. Igaz, ennek ellene szólna, hogy nem minden dolgozó kap jutalmat, s mint tudjuk, lesznek olyanok is, akiknek csökken a nettó bérük az új adórendszerben. Nekik tehát még idén decemberben lesz több pénzük.

Még az is elképzelhető, hogy sokan nem értenének egyet a karácsony adóoptimalizációs célból történő áthelyezésével.
Talán éppen e dilemmák miatt nem hangzott el erre a gondra megoldási javaslat az adószakértőktől.

Igény pedig lett volna rá. Az egyik kérdés ugyanis – amelyet egyébként a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetőjének tettek föl – arról szólt, hogy a cégnél a magas fizetésű vezetők jutalmait még mindenképp karácsony előtt kell kifizetni, s „le lehet-e papírozni”, hogy olyan legyen, mintha januárban fizették volna ki. Természetesen derültség volt a válasz, hiszen a könyvelők tudják, hogy a számvitelben az egyik alapelv a „valódiság elve” (a kérdést valószínűleg nem könyvelő tette föl). Ezzel együtt persze azt is tudják, hogy sok mindent „le lehet papírozni”. Legfeljebb nem szabad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik