Üzleti tippek

Már csak a karácsonyban bíznak a halászok

Az értékesítési szempontból ugyan csúcsszezonnak számító karácsonytól idén is jelentős forgalomnövekedést várnak a halászok, ám úgy tűnik, a magyarországi haltermelés és -értékesítés az idén is 5-7 százalékkal csökken - írta pénteki számában a Napi Gazdaság.

A lap az Agrárgazdasági Kutató Intézet adataira hivatkozva azt írta: tavaly a tógazdaságokban és természetes vizekben összesen 28,3 ezer tonnát halásztak, ebből nem egészen 21 ezer tonna volt az étkezési célú felhasználás. Ez csaknem 8 százalékos visszaesés a korábbi évhez képest.

Nem lehet mindent az étkezési szokásokra fogni, s az sem igaz, hogy a válság után még inkább spóroltak az emberek a halvásárláson – írta szakemberekre hivatkozva a Napi Gazdaság.

A halastavakban a legnagyobb károkat a védett madarak okozzák. Idén tovább növelte a gondokat, hogy a sok csapadék miatt milliárdos károk keletkeztek a tórendszerekben, több tucat gát átszakadt – olvasható a lapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik