Üzleti tippek

A Mol-nak nem fáj a különadó

Válsághelyzetben mindenkinek ki kell vennie a részét a teherviselésből – jelentette ki a Mol elnök-vezérigazgatója.

Tudomásul kell vennünk, hogy válsághelyzetben mindenkinek ki kell venni a részét a teherviselésből – mondta Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön az energiaszektorra vonatkozó különadóról.

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy a bankok után, más szektorok mellett az energiaipar cégeinek is különadót kell fizetnie 2010-ben, és azt követően. A bejelentés szerint a távközlési, illetve telekommunikációs szektor 2010 és 2012 között évi 61 milliárd forintot, az energetikai szektor évente 70 milliárdot, a kereskedelmi áruházláncok 30 milliárdot fizetnek be.

Hernádi Zsolt elmondta azt is, nem tudják még pontosan, hogy mennyit kell fizetniük, de úgy tűnik, hogy a különadót a részvénypiac már beárazta. Úgy vélte, a rossz makrogazdasági környezet károsabb lehet a részvényesek szempontjából az átmeneti különadónál.
A Mol árfolyama a tőzsdén szerdán 145 forinttal, 0,69 százalékkal 20 850 forintra csökkent, viszont csütörtökön 30 forinttal, 0,14 százalékkal 20 880 forintra erősödött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik