Üzleti tippek

Átszervezik a Chio Magyarországot

Átszervezést terveznek az anyavállalat menedzsmentjének döntése alapján a Chio Magyarország Kft. tevékenységében. Megszűnik a chipstermelés Zircen, és raktárbázist alakítanak ki. Az nem derült ki, hogy leépítés lesz-e.

Az Intersnack International magyar érdekeltségének vezérigazgatója, Somogyi György közölte: a holland anyavállalat azt tervezi, hogy átszervezi a cég teljes európai gyártó kapacitását, és regionális ellátó központokat hoz létre. Ez érinti a magyar leányvállalat munkáját is. A magyar cégnek két gyártó telephelye van Magyarországon, Zircen és Győrben.

Az átszervezés egyrészt a zirci üzemet érinti, ahol a Chio burgonyachipset állítanak elő. A chipstermelést ugyanis megszüntetik a magyar cégnél, és Zircen egy raktárbázist alakítanak ki. A győri üzemben pedig a snackgyártás további növelését tervezik. Ezért a gyár kapacitását növelni kívánják, mivel itt szeretnének kialakítani egy közép-kelet-európai gyártó központot.

Az anyavállalat terveiről a leginkább érintetteket csütörtökön tájékoztatta Somogyi György Zircen. A vezérigazgató a dolgozóknak bejelentette, hogy a Chio Magyarország Kft. az átszervezés miatt megkezdi azt a négyhetes – a munka törvénykönyve által kötelezően előírt – egyeztetési folyamatot, amelynek során tisztázzák a munkavállalók képviselőivel az átszervezés körülményeit és azt, hogy mindez hogyan érinti majd a dolgozókat. A győri befektetés mértékéről még konkrétumokat Somogyi György nem tudott mondani.

Most a cégnél összesen 450-en dolgoznak, ebből Zircen 75 főt, Győrben 200 főt, Budapesten és a vidéki kirendeltségeken pedig 175 embert foglalkoztatnak.

A Chio Magyarország Kft. tavalyi árbevétele elérte a 12,94 milliárd forintot. Ez mintegy 4 százalékkal volt kisebb az előző évinél. A visszaesést a vezérigazgató a gazdasági válsággal magyarázta. Jelezte: az árbevétel csökkenésében a bel- és külföldi fogyasztás visszaesése egyaránt közrejátszott. Az idén a cég a tavalyihoz hasonlóan 12,5-13,0 milliárd forintos árbevételt tervez.

A cég árbevételének 60 százalékát a snack eladásából, míg 40 százalékát a chipsek értékesítéséből realizálja. Az export az árbevétel mindegy harmadát teszi ki. A Chio Magyarország Kft. a chipseknél piacvezető hazánkban, míg egyes snackfajtáknál – a sütött termékeknél – is ezt a pozíciót birtokolja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik