Üzleti tippek

6 ellentmondás az Új Széchenyi Tervben

admin
admin

2010. 08. 02. 06:40

1. Uniós forráselosztás: ki mondja meg, hogy hova menjen?

Az Új Széchenyi Terv több helyen markánsan hangsúlyozza, mennyire kívánatosnak tartja, hogy a vállalkozások kezében legyen a döntés: „Nem az állami szervek és nem a minisztérium feladata, hogy kitalálják, milyen pályázatokra van szükségük a vállalkozóknak és az önkormányzatoknak. Ellenkezőleg: a pályázóknak, a vállalkozóknak és az önkormányzatoknak van fejlesztési ötlete, projektje, ő szeretne valamit megvalósítani…”, ehhez ad kiegészítésként az állam kedvező finanszírozási lehetőségeket. De közben az egész terv arról szól, hogy meghatározzák a 7 fő kitörési pontot, fejlesztési irányt, amelyek megvalósítását majd különböző eszközökkel támogatja az állam. Persze ha a jelenlegi tág irányok maradnak, akkor valószínűleg nem lesz nehéz egy-egy pályázatot ráhúzni egy-egy célra – vagyis a kecske is jóllakhat, meg a káposzta is megmaradhat.

Az elosztással kapcsolatban még ezt is olvashatjuk: „Az erőforrások és a termékek gazdasági megtérülés szerinti legjobb elrendezése a piac feladata.” Ugyanakkor: „Az államnak a vállalkozások számára szánt források elosztásakor is a kitűzött kormányzati célok elérését kell szolgálnia: a közösséget kell erősítenie, nem a piacot utánoznia.”

2. Verseny, vagy versenykorlátozás?

A verseny szabadságának hangoztatása is visszatérő elem: „A versenyben csak akkor győz a jobb, ha valóban van verseny – ha ezt sikerül korlátozni vagy kizárni, akkor nem a jobb, hanem az erősebb győz.” Kérdés, hogyan fér össze ezzel a törekvéssel, hogy az állam néha úgy érzi, meg kell mondania, hány, és milyen típusú vállalkozásra lesz szükség:

A szövegben hiányosságként megemlítik az egészségipari fejlesztéseknél, hogy nincsenek olyan cégek, melyek speciálisan fürdők, gyógyászati központok, gyógyszállók, rehabilitációs központok építésére szakosodtak volna, idevágó szakismerettel. De rögtön azt is megmondják, hány ilyen cégre van szükség. Eszerint az építőiparban cél lenne „6-8 speciális szakismerettel és tapasztalattal rendelkező tervező és kivitelező vállalat létrejötte, mely alkalmas a közép-európai piac kiszolgálására”. Később is visszatér a téma, de már kicsit más számokkal: „Néhány speciális szakismerettel és komoly tapasztalattal rendelkező mérnöki iroda és néhány építőipari vállalat (kb. 10-10) elegendő lenne akár a teljes közép-európai piac számára is.” Máshol azt is leírják, hogy 4-5 globális nagyvállalt megalakulását látnák kívánatosnak. Miért van ettől olyan érzése az olvasónak, hogy már talán meg is van, nagyjából melyik 4-5, 6-10 cégre gondoltak?

Aztán miért akarnak központilag ilyen szinten meghatározni dolgokat, miközben azt is leszögezik, hogy: „az állam legtöbb esetben ügyetlenebb a gazdaságon belül forráselosztás-szervezésben, mint a piac”.

3. Kellenek-e a multik?

Az állam fel akar lépni az erőfölénnyel való visszaélés és a monopóliumok ellen, amivel egyet lehet érteni. Azzal is, hogy emiatt ösztönzi a kisebb cégek hálózatba csatlakozását, mondván, „a gazdaságban óriásvállalatok köré szerveződött termelési és értékesítési láncok és hálózatok versenyeznek egymással”. A hálózatosodással az is cél lenne, hogy a multik hazai beágyazódása, beszállítói bázisa megerősödjön. Azt is elismeri a terv, hogy a kkv-k és multik együttműködése az innovációs területen számos sikert hozott és több helyen megemlíti: a multikkal együtt kell működni.

A duális gazdaságot, a multik túlzott szerepét azonban már nem tartja kívánatosnak, és megerősíti, amit még az első Széchenyi Tervben megfogalmaztak: „Amíg egy viszonylag szűk, multinacionális nagyvállalati kör állítja elő a bruttó hazai termék, az export, és a kutatás-fejlesztési tevékenység meghatározó hányadát, addig a hazai kis- és középvállalkozások hozzájárulása ezekhez – a foglalkoztatásban játszott nagyobb szerepük ellenére is csekély”. Kijelenti azt is, hogy „ellensúlyozni kell a nagyok privilégiumait”. Nem tudni, vajon ugyanilyen elbírálás alá esik-e a két magyar multi (a MOL és az OTP), vagy később az a 4-5 globális nagyvállalat, amelyek létrejöttét most szorgalmazzák.

4. Az állam adjon, vagy ne vegyen el?

Úgy tűnik, a támogatások helyett az elvonások csökkentésének irányába várható elmozdulás: „A növekedéspárti gazdaságpolitika szerint az államnak nem az a dolga, hogy adjon, hanem az, hogy ne vegyen el”. De közben az is le van írva, hogy „egy józan felelős kormány több okból sem mondhat le a vállalkozókat érintő támogatáspolitikáról”, és a támogatás szó nemcsak ebben a mondatban fordul elő, hanem elég sokszor, sokféle témában.

5. Közmunka: kell vagy nem?

A tanulmány számos ponton megragadja az alkalmat arra, hogy az előző kormányok munkáját kritizálja: „Az elmúlt nyolc esztendő egyik legfontosabb tapasztalata az, hogy a közvetlen foglalkoztatási programok – a felhasznált százmilliárdok ellenére – nagyon alacsony hatékonyságúak. A programok többsége gyakorlatilag zsákutcába vezeti azokat a munkára várókat, akik csak rövid ideig tartó átmeneti foglalkoztatáshoz jutnak az állami forrásokkal támogatott, többnyire közmunkát jelentő munkahelyeken.”

Később pedig azt fejtegeti, a közmunkát tovább kellene fejleszteni: „A közmunkák szervezését célszerű működő vállalkozásokra bízni. Így nem kellene erre létszámot biztosítani az önkormányzatoknak, amelyek általában nem is rendelkeznek megfelelő tapasztalatokkal, készségekkel. Egyúttal elő lehetne segíteni, hogy akik kiestek a rendszeres munkavégzésből … megfelelő módon újra hatékonyan tudjanak dolgozni.” Aztán a vállalkozásokra építő koncepció ellenkezőjét is lehet olvasni: „Össze kell vonni a közhasznú és közcélú foglalkoztatást, megszüntetve a fölösleges átfedéseket, nagyobb mozgásteret adva ezzel az önkormányzatoknak a foglalkoztatásra:”

6. Lemondanak a 45 év felettiekről?

A foglalkoztatás élénkítése igen markánsan, visszatérőn jelenik meg az anyagban, ezért is nem érthető, hogy egy korosztály miért maradt mostoha. Miközben azt írják az inaktívakkal kapcsolatban, hogy a legjobb munkavállalási kor 25-54 éves kor közé esik, pár oldallal arrébb a következő kijelentést teszik: „A 45 év feletti munkanélküliek visszavezetése az elveszett szakmába aligha lehetséges.” És ezután itt nem következik semmi, ami gyógyírül szolgálna konkrétan nekik. De máshol azért írják, hogy az 50 éven felüliek kiemelt célcsoport a foglalkoztatásban. Kukacoskodjunk? Mi lesz a 45 és 50 év közöttiekkel?

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.