Hogyan lehetséges a választók nagyobb részét megnyerni az adócsökkentési politikának, a jóléti állam leépítésének, miközben a növekvő egyenlőtlenség miatt várható lenne a jóléti állam növekvő népszerűsége? – erre a kérdésre keresi a választ Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász könyvében, A liberális lelkiismeretben.
Paul Krugman arra jut, hogy az adócsökkentési politikát a rasszista érzelmek kihasználásával lehet választási sikerre vinni. Ha a politikai kommunikáció azt igyekszik sugallni – nyíltan vagy kódoltan -, hogy az állam a tisztességesen dolgozóktól elszedi a pénzt adók formájában, majd odaadja érdemtelen, kisebbségi etnikumhoz tartozóknak, akkor demokratikus választásokon is sikerre vihető az adócsökkentések, a jóléti állam leépítésének politikája.
Így gazdagszik az elit
Ezzel a módszerrel a választók tekintélyes része rávehető, hogy saját érdekei ellen, egy szűk, vagyonos elit érdekei mellett tegye le voksát. Méghozzá tekintet nélkül arra, hogy a segélyre fordított kiadások ténylegesen mekkora arányt képviselnek az állami kiadásokban – derül ki a közgazdász könyvéből.
Krugman fölhívja arra az összefüggésre a figyelmet, hogy minél nagyobb a feketék aránya egy szövetségi államban, annál kisebb az egy főre jutó szociális kiadás. S ez nem függ össze a déli államok viszonylagos fejletlenségével, mivel az összefüggés a jövedelmi szint figyelembe vétele után is fönnmarad.
A közgazdász emlékeztet Reagan 1976-os republikánus jelölésért folytatott kampányára, „ahol egy olyan történet erősen felnagyított verziójával hívta fel magára a figyelmet, amelyben egy chicagói asszony visszaélt a szociális juttatásokkal. Reagantől származik a „segélykirálynő” (welfare queen”) kifejezés is. Soha nem említette a történet alapjául szolgáló személy faji hovatartozását, de erre nem is volt szükség” – írja Krugman.
A szerző három harvardi közgazdász – Albert Alesina, Edward Glaeser, Bruce Sacerdote – elemzésére is hivatkozik, amely szerint Amerikában a kisebbségek magasan túlreprezentáltak a szegények körében, ezért az újraelosztás ellenzői rendszerint rasszista retorikával harcolnak a baloldali politikák ellen – vélik a tudósok.
Médiabirodalom és gyengülő szakszervezetek
A valamely meghatározhatatlan oknál fogva az alacsony és közepes jövedelműekkel szimpatizáló Nobel-díjas közgazdász mindemellett azonosít más, véleménye szerint kevésbé jelentős okokat, amely az adócsökkentéseken alapuló politika (legutóbbi időkig történő) sikerét magyarázza. Ilyen oknak tekinthető még szerinte a neokonzervatív intézetek (think tankek) hálózata, és a kapcsolódó médiabirodalom, amelyet az adócsökkentésekben érdekelt gazdasági elit lobbiszervezetei pénzelnek.
Ugyancsak fontos tényezőnek tekinti a szakszervezetek hanyatlását, amely szerinte nem természetes gazdasági okoknak, hanem a politikai klíma hatásának tulajdonítható, amit a kanadai és amerikai adatok összehasonlításával bizonyít.
Termelékenyebbek a jóléti rendszerben
Krugman azzal hárítja el a neokonzervatívok azon érvelését, hogy a magasabb adók csökkentik a munka iránti motivációt, hogy összeveti a kiterjedt jóléti államot működtető Franciaország adatait az amerikai adatokkal. A demokrata érzelmű közgazdász azt állapítja meg, hogy az egy főre jutó GDP különbségét – ami nem is annyira jelentős, mindössze 10 százalékos – megmagyarázza a foglalkoztatottak, illetve a ledolgozott órák számának különbsége. Összességében a jóléti rendszerben élő franciák még valamivel termelékenyebbek is, mint az amerikaiak – olvasható a könyvben.
A Nobel-díjas közgazda igyekszik realista lenni, mint írja, „több évtizednyi adóellenes és államellenes propaganda után nem lesz könnyű meggyőzni a közvéleményt arról, hogy a középosztálybeli családok jobban járnak, ha az erősebb szociális hálóért cserébe valamivel magasabb adót fizetnek”, így Krugman már azt is nagy eredménynek tartja, ha megvalósul az egészségbiztosítás szegényekre kiterjesztése (ami meg is történt a könyv megírása óta).
Emlékeztet azonban arra is, hogy az Egyesült Államokban volt 70 százalékos a felső személyi jövedelemadó kulcsa, sőt 91 százalék is, és a felső kulcs megemeléséből származó állami bevételek számos rászorulón segíthetnének (az Egyesült Államokban a sorozatos adócsökkentések után is még mindig progresszív személyi jövedelemadózás van 6 jövedelmi sávval, a felső kulcs 35 százalék).
a magyar adócsökkentési politika
Paul Krugman könyvének magyar fordítása az MSZP-közeli Demos Magyarország könyvsorozatában jelent meg. Ami nem jelenti azt, hogy a művet képes végigolvasni egy hithű MSZP-szavazó vagy éppen maga Gyurcsány Ferenc idegesség, hirtelen megnövekvő pulzusszám nélkül, ugyanis Krugmannál senki nem érvelhet ékesszólóbban a magán-egészségbiztosítók rendszere ellen, illetve az állami egészségbiztosítás mellett. (Márpedig Gyurcsánynak végig kellene olvasnia, ha – mint ígérte őszödi beszédében – „ki…ott jó könyveket” akar írni a modern magyar baloldalról.)
Ráadásul az MSZP által támogatott válságkormány is rálépett az adócsökkentések rögös útjára, ez a kurzus nem a Fidesszel kezdődött.
A Fidesz és az MSZP-szavazónak egyaránt fura érzés lehet az adócsökkentések politikáját elutasító közgazdász könyvét olvasni. Persze elmondható, hogy az USA teljesen más ország, mint honunk, mégis érdemes lehet az USA-ban folyó gazdaságpolitikai vitákkal megismerkedni, mert segít keretbe helyezni a saját ügyeinket.
Akad néhány különös egybeesés az amerikai és a magyar adócsökkentési politika (hangsúlyozni kell még egyszer: ez nem egy párthoz köthető) között.
Magyarországon is túlreprezentált a szegények körében egy etnikai kisebbség, mint az USA-ban, ami nálunk a romákat jelenti. Az utóbbi időben az adócsökkentést akaró hangokkal párhuzamosan felerősödtek a segélyezési politikát kritizáló vélemények. Ezek a hangok annak ellenére erősödtek meg, hogy a média helyet adott a területhez értő szociálpolitikusok ellenvéleményének, s az is elhangzott nem egyszer, hogy Magyarország a GDP elhanyagolható részét költi segélyezésre.
A hazai polgár ugyan – az amerikai polgártól eltérően – nem lehetett tanúja a szakszervezetek gyengülésének, de pusztán azért, mert azok eleve – ez a múlt rendszer öröksége – gyengék voltak. Tanúja lehet azonban egy olyan neokonzervatív intézményrendszer, hálózat kiépülésének, amely think tanket, újságot, elektronikus médiát egyaránt tartalmaz.
