Üzleti tippek

Autópályákat és a MÁV-ot vizsgálják

Az M6 autópályát, a megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató cégek támogatását, az M43 autópályát és a MÁV-ot vizsgálja - a felsorolás sorrendjében - az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseinek vizsgálatára létrehozott albizottság.

Az M6 autópálya építésének, valamint a megváltozott munkaképességűek támogatásának vizsgálatát Ékes József (Fidesz) bizottsági elnök, az M43 autópálya építésének vizsgálatát Magyar Anna (Fidesz), míg a MÁV elmúlt 8 évének vizsgálatát Lenhardt Balázs (Jobbik) alelnök javasolta. Az albizottság meghatározta, hogy a négy témában milyen információkat kér az illetékes tárcáktól. A vizsgálat szeptemberben kezdődik, és az elnök javaslata szerint hetente üléseznek.

A két autópályánál az albizottság vizsgálni fogja a fő- és alvállalkozókat, az előbbieknél azt is, hogy vannak-e alkalmazottaik, illetve eszközeik. Számba veszik a kifizetetlen alvállalkozókat, az általuk benyújtott számlák összegét, és azt, hogy mekkora összeget számláztak a fővállalkozók a megrendelőknek. Fontos szempont az is, hogy mekkora vállalási ár szerepelt a közbeszerzésben, és mennyi volt a tényleges kifizetés. Vizsgálni fogják azt is, hogy milyen alapon dolgoztak közmunkások autópálya építésen, milyen határidő csúszások voltak, illetve a fő- és alvállalkozók vitái is terítékre kerülnek.
A MÁV vizsgálata során számba veszik a cég tartozását, egyes részeinek privatizálását, a foglalkoztatottak számát, és a béreket is. A béreknél személyenként vizsgálják a csúcsvezetők juttatásait az elmúlt 8 évben, bele értve a szakszervezeti vezetők fizetését is. Része lesz a vizsgálatnak a székház eladás és az új székház bérlése is. Összeállítást kérnek a MÁV ingatlan vagyonáról, és arról, hogy a bérleti díjak hová folynak be.

A megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató cégek támogatásának vizsgálata során arra kíváncsi az albizottság, hogy amíg 2002-ben 52 milliárd forint jutott e célra, és az érintettek 32 százaléka részesült belőle, addig 2009-ben a 42 milliárdos támogatásból már csak a megváltozott munkaképességűek 8 százaléka részesült. Több forrás is rendelkezésükre állt az ilyen embereket foglalkoztató cégeknek, ezeket cégenként összegezni fogja a bizottság, és a cégbírósági adatok szerint megnézi a cégek tulajdonosai hátterét, és azok átalakulását is. Az albizottság ülésén név szerint a Monéta Kft. került szóba, amely cég javára az állam lemondott az ellenőrzési jogáról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik