Üzleti tippek

Húszmilliárdot faragna le a BKV

A BKV Zrt. 2009. évi 23,5 milliárdos vesztesége után úgy számol, hogy 2010-ben már csak 3,7 milliárd forint veszteséget fog termelni - derül ki a cég 2010-es üzleti tervéből.

Az MTI birtokába került dokumentum szerint 2010-ben a legfontosabb feladat a BKV problémamentes működésének biztosítása. A tervek szerint a 3,7 milliárdos veszteség mellett a cég jelenlegi működési kereteiből és a feltételekből kiindulva az üzemi eredmény 3,8 milliárd forintos nyereséget mutathat 2010 év végén. Számításaik szerint az év végére a BKV hitelállománya 76,2 milliárd, adósságállománya 81,1 milliárd forint lesz, ez 3 milliárddal több, mint a 2009-es záró érték.

A tervekben azonban hangsúlyozták, hogy a közlekedési társaság tartósan forráshiányosan működik, a fővárosi költségvetés pedig nem ad lehetőséget a működési veszteségek kompenzálására. Ahhoz, hogy a BKV tovább működjön, 28 milliárd forintos többlettámogatásra van szüksége. Ezért is állapodott meg a BKV, a kormánnyal és a tulajdonos Fővárosi Önkormányzattal. Ennek eredményeként az állam 2010-ben 17,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad, és hitelt biztosítanak az októberben lejáró 5 milliárdos hitel refinanszírozására is.
A normatív támogatás nem változik, 32,1 milliárd forintot kaphat ezen a jogcímen a BKV, a fogyasztói árkiegészítés pedig 4,1 százalékkal magasabb lesz az egy évvel korábbihoz képest. E mellé a főváros plusz 5 milliárd forint működési támogatást is nyújt a közlekedési társaságnak.

A BKV 2010-ben is folytatná a hatékonyságjavítási és racionalizálási lépéseket. Ennek keretében 100 fős létszámcsökkentést hajtanak végre 2010 második félévében, áttekintik a szerződésállományt, és amit kell, újratárgyalnak, 50 fővel növelik az ellenőrök számát, átvizsgálják a tarifarendszert és a kedvezmény-politikát is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik