Üzleti tippek

Hírzabáló újító

Már egész fiatalon vállalkozónak készült Holló Gábor, a Hírkereső.hu alapítója. Az óvodában autósképekkel „kereskedett”, az egyetemi évek alatt pedig teázót üzemeltetett és bort árult.

Sokak számára olyannak tűnhet az élete, mint egy valóra vált álom. Holló Gábor, a Hírkereső.hu alapítója és tulajdonosa nem is tagadja, hogy jól érzi magát a bőrében. A hírgyűjtő portál sikerének köszönhetően anyagi gondjai nincsenek, néhány esztendeje minden évben 3-4 hónapot tölt Las Vegasban, amikor itthon van, akkor pedig a fővárosi nyüzsgés és az Albertirsa jelentette vidéki nyugalom között ingázik.
Persze a sikert nem adták ingyen, még ha ezt az emberek többsége nem is látja. A fiatal vállalkozó elmondása szerint ez az egyik oka annak, hogy jobban érzi magát Las Vegasban, mint Budapesten: itthon az emberek sokkal irigyebbek, mint a tengerentúlon, nem tudnak igazán örülni mások sikerének.

Bár néhány hétig kísérletezett azzal, hogy alkalmazottként építsen karriert, már óvodás kora óta egyértelmű volt Holló Gábor számára, hogy vállalkozó lesz. Az első „üzleteit” már ekkor megkötötte, így például az NSZK-ból származó autósújságokból kivágott fotókat matchboxokra cserélte. Az egyetemi évek alatt tovább ismerkedett a vállalkozói léttel: teaházat nyitott, majd tokaji borokat árult a kollégiumban.
Alkalmazotti „karrierje” után egy régi, kollégiumi ismerőse könyvelő cégéhez ment dolgozni, ahol az ő belépésével pénzügyi tanácsadással bővítették a portfóliót. Zavarta azonban, hogy ezen a területen nem sok esélye volt arra, hogy piacvezető vállalkozást építsen, így elkezdte keresni azt a szegmenst, ahol „birodalmat” építhet. Nem mintha hatalommániás vagy megalomán lenne, inkább csak arról van szó, hogy szüksége van a visszacsatolásra, hogy amit csinál, az értékes.

A 90-es évek vége felé a hazai internetes szektor kínált olyan lehetőséget, hogy kevés tőkével, de nagy ötletekkel egész komoly eredményeket lehetett elérni egy-egy adott részszegmensben. Első kísérlete a webvilágban nem igazán bizonyult sikeresnek, viszont ez a kudarc is komoly szerepet játszott abban, hogy elindította a Hírkereső.hu oldalt. A hírgyűjtő site ötlete egy hideg, fűtetlen konyhában született meg 2000-ben.

Azon szomorkodott éppen, miért nem megy neki az internetes üzlet, miért nem képes valami olyannal előrukkolni, amire „rákattannak” az emberek. Abban, hogy végül bevillant a hírösszesítő portál gondolata, saját hírfogyasztási szokásai is szerepet játszottak, hiszen mint fogalmaz, „hírzabáló” volt – ez egyébként ma is így van –, azonban az akkori webkapcsolatokkal ez bizony rendkívül időigényes elfoglaltságot jelentett.

Azt nagyon nehéz megmondani, hogy a Hírkereső.hu sikeréhez mennyiben járult hozzá az ötlet és mennyiben a kemény munka. Mint Holló Gábor mondja, a magyar webvilágban nagyon kevés eredeti ötlet van, ezek egyike az általa létrehozott hírgyűjtő site.

A portál forgalmáról nem szívesen nyilatkozik, annyit azonban elárul, hogy az egy munkatársra jutó profit valószínűleg náluk a legmagasabb az országban. Ennek egyik oka, hogy rajta kívül mindössze egy kisebbségi tulajdonostárs dolgozik állandó jelleggel a cégben, az olyan munkákat pedig, amelyekhez nem értenek, vagy nem kapcsolódnak szorosan a vállalkozás alaptevékenységéhez – webfejlesztés, könyvelés stb. – külső szolgáltatókkal végeztetik el.

A siker egyébként felkeltette a jelentős webes vállalkozások érdeklődését, a hírek szerint több nagy cég is szívesen megvásárolná a Hírkereső.hu-t, azonban az alapító-tulajdonos még hosszú ideig nem akar változtatni a jelenlegi helyzeten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik