Üzleti tippek

Pályázat a Figyelő Top 200 CSR díjára

Idén ősszel ismét megrendezik a Figyelő TOP 200 Konferenciát és Gálát, melynek a Társadalmi elkötelezettség (CSR) és Innovációs díjára még lehet pályázni. A program idei célja, hogy párbeszédet kezdeményezzen a magyar gazdaság döntéshozói között az állam szerepéről, felelősségéről.

A Figyelő TOP 200 a hagyományoknak megfelelően két díj esetében a vállalatok napi tevékenységét, beállítottságát, innováció vagy társadalmi felelősségvállalás terén kifejtett
erőfeszítéseit és azok eredményeit vizsgálja. Ezért a Társadalmi elkötelezettség (CSR) és Az év leginnovatívabb vállalata díjra egy-egy pályázati kérdőív kitöltésével jelentkezhetnek
a vállalatok.

A végső döntést a beérkezett pályázatok alapján, szubjektív szempontokat is figyelembe véve a TOP 200 hattagú zsűrije hozza meg, melynek tagjai további három díjat a vállalatok előző évi eredményességi mutatóit megvizsgálva ítélnek oda: Az év legeredményesebb vállalata, Az év legeredményesebb magyar vállalata és Az év pénzintézete díjak elbírálásánál tehát elsősorban a számok beszélnek. A különdíjat az a
vállalatvezető kapja, aki a legjobban menedzselte cégét a mögöttünk álló, válságos évben. A díj a TOP 200 Gála meghívott vendégeinek szavazatai alapján kerül kihirdetésre.

A CSR és az Innovációs díjra július 9-ig lehet pályázni. A pályázathoz szükséges kérdőív letölthető (CSR díj kérdőíve, Innovációs díj kérdőíve). A Figyelő TOP 200-ról folyamatosan
frissülő információk a www.top200.hu oldalon olvashatóak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik