Üzleti tippek

Hátrányba kerülnek a nagybankok

Elkészült a pénzügyi szolgáltatók által fizetendő különadót szabályozó jogszabály tervezete, amelynek alapján a mérlegfőösszeg lehet a vetítési alapja a bankadónak - állítja a pénteki Világgazdaság.

A mérlegfőösszeg-alapú különadó egyértelműen a nagybankokat érinti hátrányosan, hiszen a hét legnagyobb hazai szereplő – az OTP, a K&H, az MKB, a CIB, az Erste, a Raiffeisen és az UniCredit – a bankszektor összesített eszközállományának hozzávetőlegesen a négyötödét adja.

A Világgazdaság értesülései szerint a Magyarországon működő hitelintézeti fióktelepek is részesülnek az extra teherből.

A biztosítók a kiszivárgott információk szerint az iparűzési adó és az úgynevezett korrigált díjbevétel valamiféle kombinációja alapján fizetik majd be a tőlük várt 36 milliárd forintot. Az alap- és vagyonkezelők egyelőre hallgatásba burkolóznak a rájuk kivetett különadóról, a lap azonban úgy értesült, a társaságok a tőlük elvárt 2,2 milliárd forintnyi extra közterhet a kezelt vagyon alapján fizetik majd be.

A Világgazdaság úgy tudja, hogy az Európai Bankszövetség (EBF) ezen a héten levélben fogalmazta meg aggályait a kormányfőnek a bankadó kapcsán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik