Üzleti tippek

Csak két évig adóznak a bankok

Az eredetileg tervezett három helyett csak két évre vezeti be a kormány a bankadót - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára a Hírszerző hírportálnak adott interjújában.

Cséfalvay Zoltán az internetes lapnak elmondta, hogy a keretek adottak. “A 200 milliárd, az 200 milliárd” – fogalmazott. További keretfeltételnek nevezte, hogy a bankok lehetőség szerint ne terheljék tovább a fogyasztókra az adót, és a gazdasági növekedésre a legminimálisabb hatása legyen a pénzintézetek reakciójának.

A családi adózást érintő kérdésre az államtitkár azt mondta: “inkább családbarát, mint családi adózás lesz”, amelynek részletei novemberben, decemberben lesznek ismertek. Mint mondta, neki az ír megoldás a szimpatikus, ahol az adókedvezmény összege emelkedik a gyerekek számával, mert azzal a legkevesebb az adminisztrációs teher. De végig kell gondolni, melyik modell illeszkedik a magyar adórendszerhez, a költségvetéshez – tette hozzá.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy a kormány második, a nyáron várható akciótervének súlypontja vélhetően a versenyképesség erősítése lesz, de tovább haladnak a bürokratikus és az adminisztratív terhek csökkentésében is.

Arra a kérdésre, hogy az elemzők által sürgetett nagy szerkezeti átalakítások, így például az egészségügyi, az oktatási rendszer reformja szerepel-e majd a második, vagy a többi csomagban, az államtitkár azt mondta, hogy ezek az átalakítások hosszabb időt vesznek igénybe, és természetesen hosszabb időt igényel az előkészítésük is. “Ilyen átalakításokat akkor célszerű megtenni, amikor a gazdaság tartós növekedési pályán van, ezért előbb ennek feltételeit kell megteremteni, ezt szolgálta a 29 pont is” – mondta Cséfalvay Zoltán a Hírszerzőnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik