Üzleti tippek

Kivonul Szerbiából a WAZ médiakonszern

Kivonul Szerbiából a Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) német lapkiadó konszern. Az esseni óriáscég működését hónapok óta botrány lengi körül Szerbiában; előbb kétes üzletemberekkel való együttműködéssel vádolták, most pedig azzal, hogy "megzsarolta" a szerb állami vezetést.

A médiacsoport fokozatosan beszünteti tevékenységét Szerbiában. Hazánkban is jelen vannak, a portfólióba tartozik többek között a HVG hetilap.

A Press című szerbiai lap azzal vádolta a WAZ-et, hogy “megzsarolta” Boris Tadic szerb elnököt. Bodo Hombach, a német konszern igazgatója a szerb államfőnek elküldött bizalmas levelében állítólag azt írta: ha a kiadó nem szerezhet többségi részesedést a Vecernje novosti című országos napilapban, kivonul a szerb piacról. A Blic című újság szerint a WAZ azzal fenyegetőzött, ha nem teljesül követelése, lobbizni kezd német vállalatok körében, hogy ne fektessenek be Szerbiában, és megpróbálja elérni a német kormánynál, hogy Berlin fékezze Szerbia európai integrációját.

A német cég visszautasította a vádat, “merő kitalációnak” nevezve, hogy a WAZ nyomást akart volna gyakorolni bárkire. Közleményében elismerte, hogy Bodo Hombach levelet írt Tadic elnöknek, de azt állította, a levélben az igazgató arra kérte az államfőt, “segítsen a médiacsoportnak abban, hogy a törvényekkel összhangban, tisztességes módon menjen végbe a piacról való kivonulás”. Elismerte ugyanakkor, hogy az igazgató a levélben utalt arra, a médiaház milyen tapasztalt befektető Szerbiában. A WAZ a “jelentős nehézségek és a nyilvános rágalmazások ellenére reméli, hogy nem haraggal hagyja el az országot” – írta közleményében a német vállalat.

A Vecernje novosti, valamint a Blic és a Press főszerkesztői a múlt hónapban nyílt levélben azzal vádolták a WAZ-et, hogy – egy cigarettacsempészéssel gyanúsított kétes hírű üzletemberrel, Stanko Suboticcsal karöltve – egyeduralomra tör a szerbiai lapterjesztési piacon. A német lapkiadó 50 százalékos tulajdonosa a Politika című szerb országos napilapnak, és többségi részesedése van az újvidéki Dnevnik című napilapban, emellett országos kioszkhálózatot is működtet Szerbiában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik