Üzleti tippek

Cáfol az APEH

Az APEH nem engedett el adótartozást a MALÉV-nek - közölte az adóhatóság a Magyar Nemzet cikkére reagálva, miszerint két évvel ezelőtt jogsértő módon akadályozta meg az adóhivatal elnöke a Malév köztartozásának behajtását.

Az adóhatóság hangsúlyozta, hogy a MALÉV hozzájárult az adótitok nyilvánosságra hozatalához, ezért nyilatkozhatnak az ügyben, amely az adótitok körébe tartozik. A hivatal megerősítette, hogy 2008. októberében azonnali beszedési megbízást adott ki a MALÉV valamennyi bankszámlájára amiatt, mert az adózó a korábban részére biztosított fizetési halasztási kötelezettségének nem tudott eleget tenni. Ennek végrehajtását a MALÉV kérelmére felfüggesztették, de azt a cég néhány héttel később maradéktalanul teljesítette.

„Az állami adóhatóság sem akkor, sem a későbbiekben nem törölt el a MALÉV adótartozásából egyetlen forintot sem, s a légitársaság szóban forgó adótartozása néhány héttel később maradéktalanul megfizetésre került” – áll a közleményben.
A Magyar Nemzet azt írta: megtudták, a légitársaság 1,17 milliárd forint járulékkal tartozott az államnak, ezt az összeget 2008. október 13-ig kellett volna kifizetnie. Mivel a több mint egymilliárd forint nem érkezett meg az adóhivatalhoz addig az időpontig, így a szervezet három nappal később, október 16-án megindította a végrehajtást. A lap pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülése alapján azt írta: a tetemes összeg azért nem kerülhetett végül az államkasszába, mert Szikora János, az APEH most is pozícióban levő vezetője megakasztotta a folyamatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik