Üzleti tippek

Tiltakoznak az új lehallgatási törvény ellen

Tekintélyes olasz napilapok, hírügynökségek és televíziós hírműsorok főszerkesztői írták alá azt a felhívást, amelyben az olasz felsőház igazságügyi bizottsága által hétfőn este jóváhagyott új lehallgatási törvény ellen tiltakoznak.

A 26 főszerkesztő arra a veszélyre
hívja fel a figyelmet, amelyet a sajtó szabadságára
jelenthet az új törvény. Egyik passzusa kimondja,
hogy a sajtó nem tudósíthat bűnügyekről,
amíg sor nem kerül az első bírósági
tárgyalásra. Az olasz igazságszolgáltatás
malmainak tempója mellett ez akár 3-10 év
kényszerszünetet is jelenthet – háborognak a
főszerkesztők.

A törvénytervezet másik
kifogásolt pontja értelmében a tv-csatornák
nem készíthetnek felvételt büntetőperekről.
Az előírást megszegő tudósítókat
hat hónaptól négy évig terjedő elzárás
fenyegeti. Két hónapi börtönt kockáztat
az az újságíró, aki egy bűnügy
nyomozati anyagaiból akár csak összefoglaló
formájában idézni mer az első bírósági
tárgyalás előtt. Hasonló büntetésre
számíthatnak azok a tudósítók,
akik nyilvánosságra hozzák lehallgatott
telefonbeszélgetések jegyzőkönyveit. A lapjukat
kiadó vállalat főnökét ilyen esetben 464
ezer eurós bírsággal sújthatják.

“Ez a törvénytervezet
korlátozza a média szabadságát. Az
állampolgárok a jövőben semmit sem fognak
megtudni fontos (rendőrségi) vizsgálatokról,
köztük a maffiát érintő ügyekről.
Ezáltal pedig sérül a polgároknak a
tájékozódáshoz fűződő joga, márpedig
ettől a lényeges jogtól függ hazánkban a
demokrácia” – áll a főszerkesztők felhívásában.

A dokumentumot aláírta
Vittorio Feltri, az Il Giornale című jobboldali napilap
főszerkesztője is – holott ez az újság Silvio
Berlusconi miniszterelnök családjának a
tulajdonában van.

A 26 főszerkesztő készen áll
arra, hogy – amennyiben az olasz törvényhozás
áldását adja a tervezetre – az Emberi Jogok
Európai Bíróságán emeljen panaszt
ellene. A felhívást, amely az interneten férhető
hozzá, kedd délutánig 160 ezren írták
alá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik