Üzleti tippek

Kritikus tömeg a Media Hungary-n

Minden eddiginél több külföldi előadóval és provokatív témákkal várja az érdeklődőket az idei Media Hungary. Az idén 15 éves esemény a kritikus tömegekkel és az általuk előidézett változásokkal foglalkozik majd.

A jubileumi Media Hungary különleges lesz abból a szempontból is, hogy az igényeknek engedve beiktatnak egy nulladik napot is, a konferenciát megelőző napon, amelyen egy online workshoppal várják az érdeklődőket – tudtuk meg Csermely Ákostól, a konferencia főszervezőjétől. A május 18-19. közötti rendezvényre két héttel a kezdés előtt már több mint 750-en regisztráltatták magukat, ami rekordnak számít. Ez alapján a múlt évhez hasonlóan az idén is várhatóan több, mint 1200-an vesznek majd részt a tihanyi konferencián.

Reményeink szerint a sok külföldi előadó nagyon tisztán tudja majd értékelni, elemezni a médiapiacot, a média és az internet kapcsolatát üzleti oldalról is, mivel ők úgy közelítenek a téma felé, hogy nincsenek magyarországi érdekeltségeik – mondta el Csermely Ákos. Persze, az már a hazai szakemberek feladata lesz, hogy az általuk elmondottakat lefordítsák maguknak, kiszűrjék belőlük azokat az elemeket, amelyek itthon is életképesek lehetnek.

Formabontó lesz a 15. Media Hungary abból a szempontból is, hogy az eddig megszokott két terem helyett háromban zajlanak majd az események, az Y teremben csak a digitális fejlődésről, a média és az internet találkozásáról lesz szó.

Az idei Media Hungary középpontjában a kritikus tömegek állnak majd, amelyek többféleképpen is értelmezhetőek – közölte Csermely Ákos. Egyrészt a demokrácia oldaláról, hiszen jelenleg 4 millió magyar internetezik, vagyis van lehetősége arra, hogy korlátozás nélkül mondja el a véleményét. De
a kritikus tömeg értelmezhető matematikai, közgazdaságtani oldalról is. Hol az a fordulópont, amely újabb növekedési pályát indít el, meghatározva egy következő fejlődési folyamatot? Számos példát felsorolhatunk: internetes penetráció mértéke, okostelefonok elterjedtsége, stb. S ha a kritikus pontok kulcsfontosságúak, felmerül a kérdés, hogy fel lehet-e állítani valamilyen univerzális képletet a média, a technológia exponenciális öngerjesztési folyamataihoz – teszi fel a kérdést Csermely Ákos.

A Média Hungary első napján a média és a kritikus tömeg egymásra gyakorolt hatásáról esik szó, érintve ennek demokratikus, társadalmi, tartalomterjesztési, stratégiai, üzleti vetületeit. A második napon a kritikus tömegek megszólítása mögött meghúzódó üzleti modelleket vizsgálják majd – olyanokat is, amelyek már alig működnek, s olyanokat is, melyek még a jövő ígéretei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik