Üzleti tippek

Eredményes várakozás

Az idei parlamenti választások első fordulóját az internetes média nyerte. A híroldalak és blogok mindenkit megelőztek, önmagához képest az MTV is jól teljesített.

Hamar reagáltak a Facebook-felhasználók az április 11-i választás estéjét mókássá tevő kampánycsend meghosszabbítására. Az este kilenc után indított „Előbb lesz ennek a csoportnak tízezer tagja, mint választási eredmény” oldal mindössze 50 perc alatt teljesítette a célkitűzését. Emellett számtalan csoport jött létre, a minimalista, „az OVB-elnök mondjon le” mellett a vicces című „A Bocskai útról az utolsó szavazó már a négyes metróval fog hazamenni” csoportig. Egész este elemükben voltak a twitterezők is. A bloggerek reakcióidejét viszonylag csökkentette, hogy a legnagyobb blogszolgáltató szerverének betett az esti terhelés, de még így is rekordot döntöttek.

Káosszal nőttek

Tanulságos volt tehát a választások estéje. Az Országos Választási Bizottság (OVB) három óra húszperces vacillálása a kampánycsend létéről, vagy nem létéről felborította a televíziók terveit. A legkevesebb fejtörést a Magyar Televíziónak okozták a jogértelmezési vitába kezdő testületi tagok, hiszen a köztévé eleve egész estés választási műsorral kalkulált. Igaz, menetrend szerint este 11-től már a Kultúrház adását adták volna, de ezt különösebb fájdalom nélkül le tudták venni a műsorról. A köztévé nézettségi szempontból élt és virult ezen a napon. Az este héttől folyamatosan tartó választási műsor átlagosan 10,2 százalékos közönségarányt ért el a 18–49 évesek körében, ez három-négyszerese annak, amit az előző néhány vasárnap elért az M1. A választókorúak, tehát a 18 év felettiek körében pedig 14,4 százalékos közönségarányt produkáltak.

A TV2-vel és az RTL Klubbal való összevetést nehezíti, hogy a két kereskedelmi csatorna filmeket is adott aznap este. Pusztán a főműsoridős eredményeket nézve az RTL érte el a legjobb eredményt a 18–49 évesek körében a maga 28,8 százalékos share-jével, a TV2-é pedig 17,2 százalék volt.

Amennyiben ebből kiszűrjük a pusztán a választással foglalkozó műsorokat, akkor az RTL Klub esetén összességében 22, a TV2-nél 18,9 százalékos share-t kapunk. A 18 év felettieknél pedig egálban van a két tévé, 19-19 százalékos eredménnyel.
Az M1 választási műsora 583 ezres, a TV2-é 744 ezres, az RTL Klubé pedig 641 ezres átlagos nézettséget hozott a választókorú népességnél. Magyarán mindegyik televízió megtalálhatja azt a bontást, amiben jól szerepelt. A vasárnap este részletes adatai azt mutatják, hogy az idő múlásával a nézők egyre inkább a csatornák közötti szörfözésbe kezdtek. Az este még a megszokott módon kezdődött, a 18–49 évesek körében az M1 nézettsége 100 ezer, a TV2-é 380-400 ezer, az RTL Klubé pedig 500 ezer körül alakult. A 18 év felettieknél ugyanez az M1 esetén 300-400 ezer, a TV2, RTL párosnál pedig egy-egy millió nézőt jelentett.

Az M1 az este folyamán a káosz kibontakozásával párhuzamosan növelte nézettségét. Este tizenegy óra előtt 300 ezres nézőszámmal már a 18–49 éveseknél is beérték a kereskedelmi tévéket. A 18 év felettieknél ugyanekkortól kezdve, bő 700 ezer nézővel már verték is a TV2, RTL párost, sőt, a műsorzárásig meg is tartották az előnyüket.

Az RTL legjobb dobása az volt, hogy kora estére beterveztek egy családi filmet, a Garfieldot, amelynek műsorideje lefedte az OVB-s tétlenkedés nagy részét, így az este sztárja ez a film lett, 36,2 százalékos közönségaránnyal a 18–49 évesek körében, ez pedig 757 ezres nézettséget jelent. A TV2 eredetileg nem készült filmmel, de a kitolódott kampánycsend miatt ők is műsorra tűztek egyet. Ennek azonban nem sok esélye volt az egész héten promózott Garfielddal szemben. A TV2-n adott Nagy franc a kis francia című film 16,3 százalékos közönségarányt és 353 ezres nézettséget ért el.

A többi televízió közül a Duna Tv választási műsorai nem sok vizet zavartak, a 18–49 éveseknél 0,8, a választókorú lakosságnál pedig egyszázalékos közönségaránnyal zárták az estét. Az ATV ellenben jól szerepelt önmagához és a Duna Tv-hez képest is, 1,6 százalékot értek el a 18–49 éveseknél, négy százalékot pedig a választókorúaknál.
A többi, választási műsort nem adó tévének gyengébben sikerült az estéje a megszokottnál, a Viasat 3 főműsoridős közönségaránya például mindössze 2,2 százalékot ért el.

Török tarolt

A leglátogatottabb netes híroldalak leterheltségi adatai alapján este héttől nyolcig viszonylag türelmesek voltak az emberek. Nyolc óra táján azonban megunhatták, hogy részeredmények helyett vagy filmet, vagy OVB-tagokat nézhetnek, és megrohamozták a netet. A Medián WebAudit információi szerint a hirtelen megnövekedett terhelés ettől kezdve lassulást okozott több site elérhetőségében, a nagyok közül az Indexnél kevésbé, az Origónál jobban. A Blog.hu által kiszolgált blogokat viszont este kilenctől tizenegyig csak nagyon lassan, vagy egyáltalán nem lehetett elérni.

Minderre ráerősített az is, hogy az RTL Klub az esti műsorában szemlézte a legnépszerűbb politikai blogokat is – amikor elérhetők voltak –, s ebből látszott, hogy a televíziókkal ellentétben a neten, a blogokban több információhoz lehet jutni. A kampánycsendet ráadásul a nagy híroldalak, illetve főleg a blogok lazán kezelték, előzetes eredményeket közöltek, igaz, illegálisan, a tévéknél pedig sokáig azon is vacilláltak, hogy ezeket egyáltalán beolvassák-e.

Az Index-címlapra is kitett politikai blogok közül több még a leállások ellenére is akkora látogatottságot ért el, mint egy kisebb híroldal. A választási eredmények tévés kommentálásában is részt vevő Török Gábor blogja volt a leglátogatottabb a maga 52 ezer egyedi látogatójával, a Mandiner és a Vastagbőr pedig 34, illetve 30 ezer érdeklődőt vonzott. Sőt, ezen a napon a többi, választással foglalkozó blog is 15-20 ezer látogatót számlálhatott.

Eredményes várakozás 1

A jelentősebb weboldalak április 11-i látogatószámait összevetettük az előző vasárnapi, „békeidős” számaikkal. Az Index címoldala vonzotta a választás vasárnapján a legtöbb, 472 ezer egyedi látogatót. Ez 65 százalékkal több, mint az azt megelőző héten.

Ahogy táblázatunkból is látszik, hasonló növekedést ért el az Origo és a Blog.hu, a kisebb site-ok viszont arányaiban nagyobbat ugrottak. A FigyelőNet címoldalára 15 ezer után 30 ezren látogattak és a Magyar Televízió weboldalának látogatószáma is majdnem kétszeresére emelkedett. Arányaiban a legnagyobbat a HírTv.hu nőtt, hiszen három és félszer annyian látogattak az oldalra, mint egy „normális” vasárnap, igaz, itt a kiindulási, 13 ezres látogatószám nem volt túl magas.
S ha már net előtt voltak, akkor sokan más site-ok felé is elnéztek, így lehet az, hogy a politikával nem foglalkozó oldalak is növekedést mutattak fel ezen a napon. Például a Met.hu időjárásportál látogatóinak száma is 15 százalékkal emelkedett ezen a napon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik