Üzleti tippek

Drasztikusan visszaesett a Bertelsmann nyeresége

Nehéz évet tudhat maga mögött a Bertelsmann német médiacsoport, a társaság nyeresége 2009-ben az előző évhez képest 87 százalékkal, 35 millió euróra csökkent.

A többek között az RTL csoportot is birtokló Bertelsmann tavaly 15,4 milliárd eurós bevételt ért el, ami 5,4 százalékkal marad el a 2008-as forgalomtól. A cég üzleti eredménye 150 millió euróval, 1,42 milliárd euróra csökkent 2009-ben az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A visszaesésben az átszervezéssel kapcsolatos költségek mellett meghatározó szerepet játszott a hirdetési piac számottevő csökkenése. Az elmúlt év vége felé azonban már pozitív változások jelei mutatkoztak a reklám igények vonatkozásában, amely a cég közése szerint optimizmusra ad okot 2010-el kapcsolatban. Míg 2009-ben a költségek és a készpénzállomány megfelelő kezelése volt a fő prioritás, addig az idén újra arra összpontosíthatunk, hogy növekedési pályára álljon a cég – nyilatkozta a tavalyi eredmények bejelentésekor Hartmut Ostrowski, a társaság vezérigazgatója.

Az idén 175. születésnapját ünneplő médiacsoport 2009-ben egymilliárd euróval tudta csökkenteni a kiadásait, emellett a nettó pénzügyi adóssága 652 millió euróval, 2,8 milliárd euróra csökkent.

A cégcsoporthoz tartozó RTL Group tavaly 5,4 milliárd eurós bevételt ért el, ez hat százalék körüli visszaesést jelent 2008-hoz viszonyítva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik