Üzleti tippek

Idő előtt törlesztett az OTP

Az OTP visszafizette annak az összesen 1,4 milliárd euró állami hitelnek a fennmaradó, 700 millió eurónyi részét, amelyet a magyar állam a bankkal 2009. március 26-án létrejött kölcsönszerződés alapján két részletben folyósított - közölte a pénzintézet hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Az eredeti kondíciók alapján a hitel törlesztése 2011 februárjától 8 egyenlő részletben történt volna, de az első előtörlesztés már 2009 novemberében megtörtént – olvasható a közleményben.
A hitelmegállapodás aláírásakor mind a Pénzügyminisztérium, mind pedig az OTP Bank célja az volt, hogy a globális pénzügyi válság mélypontján többletforráshoz juttassák a magyar vállalkozásokat. Hozzáfűzik: az OTP Bank a vállalkozók egy szélesebb körének kielégítését a bank saját, 6 milliárd eurót meghaladó likviditási tartalékai terhére biztosította.

Tavaly az OTP Bank 248 milliárd forint összegű hitelt helyezett ki a magyar kis-, közép- és nagyvállalatok részére. Ennek eredményeként az árfolyamszűrt mikro- és kisvállalkozói hitelállománya mintegy 5 százalékkal, a közép- és nagyvállalati állomány pedig 8 százalékkal nőtt 2008-hoz képest.
2010 eddig eltelt időszakában a bank 34 milliárd forintot helyezett ki a szektorban, és az állami hitel visszafizetése ellenére 2010 folyamán tovább kívánja növelni a hazai vállalkozói kör felé fennálló hitelállományát – hangsúlyozzák a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik