Üzleti tippek

A Daimler nem tud osztalékot fizetni

Tizennégy év óta először fordul elő, hogy nem fizet osztalékot a Daimler német járműipari csoport, akkora lett a vesztesége tavaly a válság miatt.

A BMW után a világ második legnagyobb luxusautó-gyártója 2,644 milliárd euró (718 milliárd forint) adózás utáni veszteséget jelentett csütörtökön 2009-ről. Egy évvel korábban még 1,414 milliárd euró nyereséget ért el a Kecskeméten 800 millió eurós beruházást végző társaság.

Az egy részvényre jutó veszteség 2,63 euró. A bevétel éves szinten 20 százalékkal 78,9 milliárd euróra csökkent. A társaság 2009-ben összesen 1,6 millió járművet értékesített, félmillióval kevesebbet a 2008-ban eladott 2,1 milliónál.

A prémium kategóriás gépkocsikat és egyéb járműveket gyártó társaság a nehéz körülmények ellenére 6,6 milliárd euró értékben hajtott végre beruházásokat tavaly, főként a kutatás-fejlesztés és a gyártás területén.

A csoport vezetése most azt ígéri, hogy az idén megcélozzák a 2,3 milliárd eurós üzemi eredményt, miután tavaly az üzemi mérlegben 1,5 milliárd eurós hiány keletkezett. Az eladásokat is fel akarják tornázni, mert arra számítanak, hogy világszerte 3-4 százalékkal bővül a személyautók kereslete, és mérsékelt növekedést várnak a teherautó piacon is.

A bevétel már növekedésnek indul az idén, de a cég vezetése szerint valószínűleg nem fogja még elérni a 2008. évi 98,5 milliárd eurót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik