Üzleti tippek

Támad Cupido

Milliárdokat költenek a hazai felhasználók, hogy megtalálják életük párját a világhálón. Rengeteg társkereső oldal küzd a felhasználókért, a túlélés egyik kulcsa az lehet, ha speciális célközönséget igyekeznek elérni.

Találja meg párját, mindössze 22 óra alatt – akár ezzel a szlogennel is hirdethetné szolgáltatását a legrégebbi és egyben a legnépszerűbb hazai internetes társkereső, a Randivonal.hu. A múlt évben ugyanis az oldal egy 44 éves férfi felhasz-nálója mindössze ennyi időt töltött a Randivonalon, majd ki is jelentkezett, de előtte még jelezte, hogy megtalálta a párját. A jelek szerint nem mindenki képes ilyen gyorsan döntést hozni, egy 39 éves férfi és egy 43 éves hölgy például már több mint négy éve leveleznek egymással a Randivonalon, kétezernél is több üzenetet váltottak, de társkereső-regisztrációjukat még mindig nem törölték.

Az elmúlt év számos egyéb új rekordot is hozott a Randivonal.hu életében (lásd keretes írásunkat), de az új év is igazi mérföldkővel indul, hamarosan elérik az egymillió regisztrált felhasználót – tudtuk meg Weiler Pétertől, a szolgáltatást üzemeltető Habostorta Kft. ügyvezető igazgatójától.

Az idén májusban tizedik születésnapját ünneplő Randivonal számára az elmúlt év komoly növekedést hozott, köszönhetően a jelentős médiacégekkel kötött együttműködési megállapodásoknak, amelyek révén létrejött többek között az RTLRandi, a NOLRandi, a BlikkRandi és az OrigoRandi. A konstrukció keretében a partnerek ismertséget, reklámot biztosítanak a szolgáltatásnak, cserébe pedig részesednek az előfizetési és hirdetési bevételekből – vázolta az együttműködések hátterét Weiler Péter.

Válságmentes övezet

A kezdeményezés, úgy tűnik, beválik, a Randivonalon kéthetente 10-15 ezer új felhasználó regisztrál, de tavaly decemberben például 34 ezren érezték úgy, érdemes kipróbálniuk ezt a lehetőséget is. A gazdasági válság egyébként egyáltalán nem ártott a szolgáltatásnak, sőt, talán még kedvezett is, hiszen a jövővel kapcsolatos bizonytalanság, a kedvezőtlen kilátások erősítették az igényt a biztonságot nyújtó, stabil párkapcsolatok iránt – mondta el a Habostorta Kft. ügyvezető igazgatója. Nem ártott a webes társkereső szolgáltatásoknak a közösségi oldalak megjelenése és térhódítása sem, sőt azzal, hogy az internet felé fordította az emberek figyelmét, csak növelte a potenciális felhasználói táborukat – tette hozzá Weiler Péter.

Hasonló véleményének adott hangot Lekli Miklós, a LoveBox.hu üzletfejlesztésért felelős igazgatója is. Elmondása szerint a Facebookhoz és az Iwiwhez hasonló oldalak nem igazán jelentenek konkurenciát számukra, hiszen más a tevékeny-ségi területük. Ráadásul a közösségi kezdeményezések erősítik a bizalmat az internet és az internetes szolgáltatások iránt, ami szintén kedvez a netes társkeresőknek.

A válság a Lovebox.hu-nál sem volt igazán érzékelhető, a regisztrált felhasználók száma folyamatosan nőtt – a cikk születésekor 815 ezren voltak –, emellett igen intenzív a használat is, a napi látogatók száma 30 ezer körül van.

„Kezdetben úgy tűnt, a gazdasági válság nem lesz hatással a szolgáltatásunkra – közölte érdeklődésünkre Markovics András, az Egyesült Társkereső Szolgáltatások Kft. (ETSZ) ügyvezető igazgatója. – Tavaly márciusig mind a látogatottság, mind az egy felhasználó által az oldalainkon eltöltött idő gyorsan nőtt. Ekkor valószínűleg kezdett elfogyni az emberek pénze, és a szezonalitásból adódónál nagyobb mértékű csökkenést tapasztaltunk” – tette hozzá Markovics András. A látogatottság visszaesése ellenére a felhasználók által az ETSZ oldalain elköltött összeg tavaly még nem nagyon csökkent, az idén azonban már érezhetően egyre kevesebbet költenek a párkeresők. A magyar online társkeresés piacán a Randivonal.hu mellett a LoveBox.hu és az ETSZ számít meghatározó szereplőnek. Mellettük néhány közepes és rengeteg kisebb szolgáltató igyekszik boldogulni.

Félmilliós tábor

A piac, úgy tűnik, telítődött, Weiler Péter szerint idővel el kell indulnia egy konszolidációs folyamatnak. A szolgáltatás üzemeltetése ugyanis nem olcsó mulatság, és kétséges, hogy a magyar közönség el tud tartani annyi vállalkozást, amennyi jelenleg szeretne megélni az internetes társkeresésből. A Habostorta Kft. vezetője szerint jelenleg Magyarországon félmillió körül van azok száma, akik a világhálón keresik párjukat.

Az ETSZ ügyvezető igazgatója 150-200 ezerre teszi a netes társkereső oldalak aktív felhasználóinak számát. A szolgáltatók az általuk befizetett havi előfizetési díjból, illetve a hirdetési bevételekből fedezik működésüket, és bár rendkívül nehéz megsaccolni, hogy mekkora a hazai online társkeresés piaca, de akár több milliárd forintos lehet. Markovics András becslése szerint csak az előfizetések összege 600 millió és egymilliárd forint között van, azonban ennek jelentős része a mobilszolgáltatóknál végzi, amelyeken keresztül a díjfizetések történnek.

A LoveBox.hu-nál a cél a szórakoztatás, és nem a nyereség elérése – hangsúlyozta Lekli Miklós. Ennek megfelelően a tagok által fizetett havidíjat a fejlesztésekre és a működésre fordítják. A fejlődés jegyében egyébként komoly ugrásra készülnek a cégnél, Bulgáriában és Romániában tervezik internetes társkereső szolgáltatás indítását.

A LoveBox.hu üzletfejlesztésért felelős vezetője szerint az év elején aktívabbak a felhasználók, több új tag jelentkezik, a nyár kicsit csendesebb, de alapvetően egyenletesen érkeznek az új regisztrációk. Felmérések szerint egyébként kará-csony és szilveszter környékén világszerte megnő az ismerkedési oldalak látogatottsága. Ennek legfőbb oka, hogy a téli családi és társas ünnepek idején és az azt követő időszakban érzik a legmagányosabbnak magukat az egyedülállók. Sokan közülük ilyenkor próbálnak új életet kezdeni, azaz párt találni. Az év végi lendület kitart január–februárban is, illetve a nyári szabadságok után, augusztus végén, szeptember elején szintén megugrik az újonnan regisztráltak száma – tette hozzá Weiler Péter.

Egyértelműen az év eleje számít csúcsidőszaknak az ETSZ által üzemeltetett oldalakon, illetve augusztusban tapasztalható még kisebb megugrás – mondta el Markovics András. A társaság többek között a Parom.hu, a StartRandi és a Parkereso.nlcafe.hu oldalakat üzemelteti, az utóbbi kettőt a Sanomával együttműködésben. Az ETSZ vezetője szerint az újonnan induló hazai netes társkereső oldalak 99 százalékának nincs sok esélye a túlélésre a megfelelő médiatámogatás hiánya miatt. A siker egyik kulcsa lehet, ha a vállalkozás egy adott célcsoportra összpontosít, és az ő igényeiknek megfelelően alakítja ki a működését, szolgáltatásait.

Az internetes párkereséssel kapcsolatban számos sztereotípia él az emberek tudatában, azonban egy új vizsgálat eredményei alapján ezek egy része alaptalan. A budapesti egyetemisták és főiskolások körében végzett kutatás során kapott válaszokból ugyanis kiderül: az online létrejövő kapcsolatok sokszor tartósabbnak bizonyulhatnak, és az ilyen típusú ismerkedés során folytatott beszélgetések nyíltabbak, őszintébbek lehetnek.

Az internet különösen hasznos lehet a társas érintkezésben gátlásosabb fiatalok számára, online ugyanis sokkal kevésbé fenyeget az elutasítás rémképe, nyíltabban, határozottabban lehet kezdeményezni. Tokody Balázs (a Budapesti Corvinus Egyetem szociológia szakos hallgatója) tanulmánya igazolja azt a sztereotípiát, hogy a félénkebbek közül többen választják az internetes ismerkedést.

Az is kiderül azonban, hogy az internetes ismerkedők jobban is ragaszkodnak az így létrejövő kapcsolatokhoz. A fél évnél hosszabb kapcsolatok esetében már egyértelműen látható az internetes ismerkedés magasabb aránya. Míg a hagyományos ismerkedés esetén a kapcsolatok 40 százaléka véget ér ennyi idő elteltével, addig a világhálón szövődött románcok 75 százaléka ennél tovább tart.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik