Üzleti tippek

Szeptemberben választhatnak tévéelnököt

A Magyar Televíziót felügyelő kuratórium elnöksége szerdán kiírta a tévéelnöki posztra az új pályázatot - közölte Fehér Zsuzsa. Az MSZP által delegált kurátor elmondta, hogy pályázatokat szeptember elejéig kell beadni és a kuratórium szeptember 10-én dönt azokról.

Gyakorlatilag nem módosítottak a kiírás szövegén a korábbiakhoz képest, az egyetlen változás, hogy a jelentkezőknek egyetemi diplomával vagy annak megfelelő, úgynevezett “master” fokozattal kell rendelkezniük – tette hozzá.

Fehér Zsuzsa kitért arra is, a pályázatba belefoglalták, hogy az elnökség csak egy személyt terjeszthet az MTV nagykuratóriuma elé. A majdani jelöltnek a médiatörvény alapján kétharmados támogatást kell kapnia.

Balogh László, a kuratóriumi elnökség KDNP által delegált tagja azt mondta, azért esett a szeptemberi időpontra a választásuk, mert március 31-ével lejár a civil kurátorok hatásköre, a kampányidőszakot pedig nem akarták megterhelni egy ilyen jellegű procedúrával.

Miután feláll az új parlament, átalakulnak a testületek is, és az új testületi tagoknak is meg kell majd ismerniük az ügyeket – közölte.
Balogh László annak a reményének is hangot adott, hogy az őszi elnökválasztáskor az MTV-nek már új költségvetéssel kell számolnia. Mint megjegyezte, hogy egy komoly pályázónak az összes ismérvvel kalkulálnia kell majd, ezért is kellett szeptemberre tenniük a választás időpontját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik