Üzleti tippek

Váratlan plakátcsere

Hidvéghy Melinda húsz év után távozott, Rákosi Tamás pedig megérkezett a közterületi piacra. Jót tehet a hat-nyolc milliárd forintot elbukó piacnak az Epamedia menedzsmentváltása.

Nekünk nagyon jó, ha az optima-lizálócégekkel kapcsolatos terveit ilyen nyíltan hangoztatja az Epamedia, mert akkor a specialisták többet költenek majd nálunk – így örvendezett az egyik plakátcég vezetője bő egy évvel ezelőtt. Utólag visszatekintve 2009-re, az említett szakember öröme nem volt alaptalan, az Epamedia tavaly őszi kvázi lefejezése azokat igazolta, akik szkeptikusan tekintettek a legnagyobb hazai közterületi cég stratégiájára.

A történtek 2007 végéig nyúlnak vissza, amikor az osztrák Epamedia GmbH felvásárolta a Multireklám közterületi reklámcéget. Az új szerzeménnyel és a meglévő Akzent Media, Magnum Megaboard, Intermedia és Outdoor alkotta portfólióval egy csapásra az Epamedia Hungaryé lett a hazai óriásplakát-piac fele, illetve a citylightok 65 százaléka.

Hamar kiderült, hogy a Hidvéghy Melinda vezette Epamedia élni is kíván a piaci erejével, és belementek egy utólag kissé dupla, vagy semminek tűnő játékba. Az őt ismerők szerint Hidvéghy régi fixa ideája volt, hogy a médiaügynökségek, a hirdetők és a közterületi társaságok közé beékelődő – optimalizálónak vagy specialistának nevezett – cégekre nincs szükség. A vezérigazgatót főképp az zavarta, hogy ezek a vállalkozások nemcsak tanácsadóként dolgoznak a megrendelőik-nek, hanem kereskednek is a plakáthelyekkel.

Döcögős modell

Az elgondolás alapvetően nem volt rossz, hiszen ha ezek a közvetítők kiesnek, akkor elvileg több bevételhez juthattak volna a plakátcégek. Azonban hamar kiderült, hogy a felvetés sem a médiaügynökségeknek, sem – érthető módon – az optimalizálóknak, de még a többi közterületi eszköztulajdonosnak sem nyerte el a tetszését. Az időközben beköszöntött válság pedig már csak hab volt a tortán.

A koncepció életképtelenségének egyik első jele az volt, amikor 2008 végén a Magna Global Hungary nem hosszabbította meg a médiavásárlási és -optimalizálási szerződését az Epamediával. Az Initiative, a Universal-McCann és a Panmedia Western vásárlásait összefogó Magna három évvel korábban még a Multireklámmal kötött szerződést optimalizálási és vásárlási feladatokra. Annak idején ezért a Multireklámnak házon belül létre kellett hoznia egy külön osztályt, amely ellátta az optimalizálócégek minden szerepét, szakembereket szerződtettek, szoftvereket vásároltak. Valamint vállalták, hogy a piac összes szereplőjétől vásárolnak a Magnának hirdetési felületeket, ahogyan egy független médiavásárló is tenné.

Németh Béla, az Initiative Budapest ügyvezetőjének visszaemlékezése szerint a megállapodás utolsó évében az együttműködés döcögőssé vált. Az időközben az Epamediához került cég nem tartotta be például a vállalt önkorlátozást és a kiszolgáló csapat is lecserélődött. A Magna pedig annyira elégedetlen lett az együttműködéssel, hogy 2009-től inkább a Multireklám volt kereskedelmi igazgatóhelyettese, Fodor Judit által alapított Odexszel kötött szerződést. Németh Béla szerint egyébként a fentiekből levonták a konzekvenciát, és a jövőben is közterületi specialistával dolgoznak.

Küldték, vagy ment?

Az optimalizálómentes világgal az egyik alapvető gond az volt, hogy egyrészt az Epamedia nem volt felkészülve, hogy egymaga betöltse az optimalizálók szerepét, az ügynökségek pedig nem akarták vállalni egy házon belüli közterületi osztály felállításának költségeit.

„Ez a stratégia nagyon nem vált be az Epamediának. 2008 második felében, illetve a tavalyi év első harmadában nem kínálták nekünk a plakáthelyeiket, majd áprilistól felülbírálták ezt a döntésüket, és visszaállt a korábbi gyakorlat” – számol be a tapasztalatairól Hetényi Szabolcs, a PPI közterületi tervező- és vásárlócég ügyvezetője.

A hírek szerint a visszaeső kereslet miatt már év elején komoly mínuszban volt a hazai Epamedia. Hidvéghy Melinda tavaly novemberi távozása kapcsán lehet olyan pletykákat hallani, hogy a tulajdonos vált meg tőle, illetve azt is, hogy személyes döntése volt a távozás. Előbbi verziót erősíti az a közlemény, amit november 16-án az MTI OTS-nek jutatott el az Epamedia megbízott vezérigazgatója, Hegedűs Terézia. Ebben egyértelműen menedzsmentátszervezés szerepel, illetve az, hogy megváltak az eddigi vezérigazgatótól. Egy nappal később Hidvéghy Melinda is kiadott egy rövid közleményt, amelyben azt érzékelteti, hogy ő hagyta el a céget, és a jövőben inkább uniós projektekkel kíván foglalkozni.

Akárhogy is történt, az tény, hogy az osztrákok a komplett menedzsmentet lecserélték, a T-csoporttól új gazdasági vezető érkezett, a kereskedelemmel és marketinggel foglalkozó vezérigazgatóvá pedig Szelei Szilárdot, az MTV Networks korábbi kereskedelmi igazgatóját nevezték ki.

A fentiek után néhány nappal az Europlakátnál is tulajdonos-, illetve vezetőváltás volt. A veszteséges működésre hivatkozva az Affichage Holding értékesítette a plakátcéget a svájci bejegyzésű Publimont AG-nek. Utóbbi cég az eladóval ellentétben nem ismert ezen a piacon, úgy tűnik, hogy külön erre a projektre hozták létre. Pontosan nem tudni, hogy ki áll mögötte, mindenesetre hozzáértők szerint meglehetős szakértelemmel kezdtek neki az Europlakát gazdasági rendbetételének.

Nem csökken tovább

A megkérdezett szakemberek a tavalyi évben a közterületi piac visszaesését 30-40 százalékosra becsülik. A Magyar Reklámszövetség éves összesítése szerint 2008-ban ennek a médiatípusnak 20 milliárd forintos nettó árbevétele volt, ez azt jelenti, hogy 2009-ben ebből hat-nyolc milliárdot elveszíthettek.

Az Epamediánál zajló változások hallatán mintha némi optimizmus lengené be a piacot az idei évet nézve. „Az Epamedia új vezetői egyértelműen a megegyezésen, együttműködésen alapuló piaci jelenlétre törekednek” – véli Bauer Tamás, a Portland közterületi reklámügynökség ügyvezetője, aki szerint a korábbi sérelmeken most könnyebben túl tudnak lépni a piaci szereplők. Bauer Tamás ezenfelül arra számít, hogy megerősödik a közterületi cégek összehangolt érdekérvényesí-tése és önpromóciója.

„Az optimista várakozások szerint az idén már nem csökken tovább a piac, ha minden jól megy, akkor tartani tudjuk a tavalyi szintet” – osztja meg prognózisát Fodor Judit, az Odex ügyvezetője. Utóbbi cég egyébként mostanra szépen megerősödött. A bő egy éve megszerzett Magna-megbízás után a Primacom-specialista megszűnésével az év során ügyfelük lett az OMG és a Starcom is. (A volt Primacom-ügyfelek közül a Zenit a CEMP csoporthoz tartozó Adverter nevű optimalizálót választotta.)

Tavaly év végén az Odex tulajdonosa a Rákosi Tamás érdekeltségében álló IKO Surfaces lett. Rákosinak egyébként tulajdonrésze van a Mediacontact nevű közterületi reklámcégben is. Nem új keletű hóbort nála, hogy egy köztéri specialista cége legyen. Még 2007 végén átcsábította az Outdoor kereskedelmi vezetőjét Czerok Pétert, hogy vezesse a leendő IKO-féle optimalizálócéget. „Készítettem üzleti tervet, majd vártunk és vártunk. Aztán valamiért megakadtak a tárgyalások, s végül eljöttem tőlük” – emlékszik vissza Czerok Péter a meghiúsult munkára. A szakember azóta az Adverter nevű cég kereskedelmi vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik