Üzleti tippek

Százmilliós üzlet Télapónak öltözni

Rájár a rúd az idén a Mikulás-szolgáltató szektorra. A vállalati ügyfelek száma a gazdasági válság miatt csökkent, a családi megrendelőket pedig az influenzajárvány riasztja el.

Nem hiszem, hogy sokáig kell kutakodnia bárkinek gyerekkori emlékei között, hogy felidézzen egy hideg, esetleg havas téli délutánt, amikor bekopogtatott hozzá a Mikulás (idősebbeknél a Télapó). Majd kis idő múltán éreztük, itt valami nincs rendben. Az apó kísértetiesen hasonlított X. Y.-ra (megfelelő név beillesztendő), a nagybácsira, az unokatestvérre vagy édesapánkra. Fél órán belül pedig le is bukott az illető egy karóra, egy rosszul megválasztott cipő, esetleg egy elszólás miatt, mi pedig hirtelen felnőttünk.

Százmilliós piac

Ma már minden másként van, a Mikulás is iparszerűen űzi a tevékenységét. A szektor nagyságáról hivatalos felmérés nem készült, azt sem tudni, hogy minden gyerek találkozik-e legalább egy nagyszakállúval. A gyermekszületéseket, valamint azt alapul véve, hogy főként a 3–7 éves korosztály érintett, a Mikulás-szolgáltatói piacot 70–100 millió forint körülire becsülik, amelynek oroszlánrészén néhányan osztoznak. Sőt, mivel a válság érzékenyen érintette a rendezvényszervezői szektort, így az idén több cég is megpróbálkozik Mikulás-szolgáltatással – számolt be tapasztalatairól Bálint György, a Bál-na Produkció Kft. ügyvezető igazgatója.

édes ünnepek

Ha folytatódik az elmúlt évek növekedési trendje, az idén kétmilliárd forint körüli kiskereskedelmi forgalom várható csokoládéból készült Mikulás-figurákból. A Nielsen adatai szerint a 2008. november – 2009. januári időszakban a lakosság több mint 2,5 milliárd forintért vásárolt szezonális csokoládé- termékeket és ünnepi ajándékcsomagokat. A bolti eladások mennyisége meghaladta a 940 tonnát, ez 12 százalékkal magasabb az előző évhez képest. Tradicionális termékünk, a szaloncukor forgalma négymilliárd forint körüli volt, mennyiségben pedig elérte a 3600 tonnát, azaz családonként legalább másfél kilogrammnyi fogy.

A társaság több mint 10 éve működteti Mikulás Szolgálatát (Mikulasszolgalat.hu), így régi motorosnak számítanak a piacon. Vállalati, óvodai és családi rendezvényeket egyaránt vállalnak, és az idén ők biztosítják a vajdahunyadvári Mikulásrezidencia Mikulását is. Mivel a megrendelők sokszor az utolsó pillanatban kapnak észbe, így a vezető nem kívánt mérleget vonni az idei évvel kapcsolatban.

„Annyi már most is látszik, hogy csökkent a céges rendelések száma, az óvodai viszont érzékelhetően emelkedett” – mondta Bálint György. A családi házaknál tartott Mikulás-partikkal kapcsolatban eddig a klasszikus mondás érvényesült: a gyerekre még megszorítások idején is költenek a szülők. Bár a budapesti felkérések visszaestek, nőtt az agglomerációból érkezők száma, amit a vezető a nagycsaládos kiköltözők számlájára írt.

„Sajnos egyik szegmensben sem számolhatunk be a rendelési volumen növekedéséről, a legnagyobb visszaesés a céges ügyfeleknél volt” – nyilatkozta Lehoczki Marcsi, a MikulásCentrum Mikulásközvetítő Iroda vezetője. A MikulásCentrumnál a családi megrendelések is megváltoztak. Míg a korábbi években mindenki önmagának, azaz 1-2 gyermeknek rendelt Mikulást, az idén inkább összeálltak a családok, és Mikulás-partikat szerveznek. „Igaz, ez egy kicsit drágább, de az egy családra jutó költségvonzat jóval alacsonyabb, így gazdaságosabb megoldás” – tette hozzá a vezető.

Járványvész

Noha egyértelműen a válság a felelős azért, hogy kevesebb a céges megrendelés, a lépést a szakmabeliek nem igazán értik. Egy színvonalas Mikulás-program már százezer forintból is megvalósítható (az árakat lásd táblázatunkban), ez pedig elenyésző összeg egy milliárdos nagyvállalatnál. Emellett az sem feltétlenül jó üzenet, hogy épp a dolgozóknak és családtagjaiknak szánt rendezvényen spórol egy cég.

Százmilliós üzlet Télapónak öltözni 1

„Ez az egyik legjobb alkalom arra, hogy mindenki megmutassa a gyermekét a kollégáinak” – érvelt a vállalati rendezvények mellett R. Takács Richárd. A Mikulasbacsi.hu vezetője elmondta, a válság jóval inkább éreztette hatását az év közben szervezett gyerekprogramok esetén, mint a decemberi megrendeléseiken, amelyek hasonlóan alakultak, mint tavaly.

Érdekesség, de az influenzajárvány kevésbé vetette volna vissza a megrendelői kedvet, ha Falus Ferenc országos tiszti főorvos nem buzdít arra, hogy ne tartsanak munkahelyi Mikulás-ünnepségeket. Ezt követően a Mikulás Szolgálat internetes sajtótájékoztatót tartott honlapján, a Mikulasbacsi.hu pedig sajtóközleményt juttatott el a legnagyobb orgánumokhoz, hogy tiltakozzon a „hátrányos megkülönböztetés” ellen.

„Fél nap alatt a rendelések 10 százalékát mondták vissza, máskor egész decemberben van ennyi lemondás” – érzékeltette a helyzet súlyosságát R. Takács Richárd. Nem is csoda, ha néhány nap elteltével a főorvos megkövette a Mikulásokat, de továbbra is fenntartotta, hogy járvány idején szerencsésebb, ha csak megszokott környezetünkben mozgunk, a Mikulások pedig oltassák be magukat.

Olcsó Mikulásnak…

A nagyobb szolgáltatók felkészültek a járványra, ki oltással, ki népi gyógymóddal, mivel nehéz lenne pótolni egy hirtelen lebetegedő hivatásos Mikulást. Valóban jó „szakemberből” nem sok van, és az is előfordul, hogy a megrendelő ragaszkodik a már bevált nagy szakállúhoz. Ebben a szegmensben kicsi a fluktuáció, a szolgáltatók jórészt állandó gárdával dolgoznak. A Mikulás Szolgálatnál évente tréninget is tartanak a húsz Mikulásnak, akik között egyre több az idős ember, a Mikulasbacsi.hu pedig színészeket alkalmaz, akik év közben is gyerekek között mozognak. Trendekről a megkérdezettek nem nagyon tudtak beszámolni, a megrendelők ragaszkodnak a hagyományokhoz.

Ettől függetlenül a Mikulás igény szerint kísérőket is visz magával, általában krampusz, zöld manó vagy hótündér képében, és lehetőség van zenés-táncos műsor rendelésére is. Ruhából többfélével találkozni, a klasszikus hosszú palást mellett a legtöbben tartanak a rövid kabátos, Coca-Cola-reklámokból ismert gúnyából is. Utóbbihoz fekete bakancsszerű csizma dukálna, de a hazai negatív asszociációk miatt ettől tartózkodnak a szolgáltatók.

Főként a jó gárda, a varratott minőségi ruha és szakáll indokolja az egyéni megrendelőknek kínált 20 ezer forint körüli árat. Ez kissé magasnak tűnhet, így azonban biztos, hogy olyan Mikulást kapunk, akiről nem fog lehullani a szakáll, nem visel tornacipőt és nem utolsósorban ért a gyerekek nyelvén. Szakmai körökben még mindig emlegetik a Magyar Posta néhány évvel ezelőtti kísérletét. A vállalat a piaci ár töredékéért, mindössze 1200 forintért kínált Mikulás-szolgáltatást, amelynek keretében olcsó, „kínai” ruhába öltöztetett postások kopogtattak be Mikulásként a megrendelőkhöz. A próbálkozásnak információnk szerint nem lett folytatása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik