Üzleti tippek

Dübörög a gazdasági bűnözés Magyarországon

Számos magyar cég esik áldozatul a gazdasági bűnözésnek, ennek fényében túlzottan optimisták a jelenséggel kapcsolatban a magyar vállalatvezetők.

„A magyar cégek 30 százaléka vált gazdasági bűncselekmény áldozatává az elmúlt 12 hónap során, és ezen vállalatok negyedénél több mint tíz visszaélés történt. Bár nem bizonyítható, igen valószínű, hogy ez a szám jóval magasabb, hiszen a csalások egy jelentős része felderítetlen marad” – mondta Fekete Miklós, a PricewaterhouseCoopers Tanácsadási Üzletágának cégtársa.

Állítását a felmérés azon megállapítása támasztja alá, hogy a visszaélések nagy részére csupán a véletlennek köszönhetően derült fény (38 százalék), nem pedig tudatos belső ellenőrzési tevékenység eredményeként.

A gazdasági bűnözés áldozatául esett vállalatok 63 százaléka jelezte, hogy növekedett a gazdasági bűncselekményekből fakadó veszteségük.

„A megkérdezett cégek fele arról számolt be, hogy a gazdasági bűnözés számlájára írható pénzügyi veszteségük tavaly átlagosan 18 millió forintra rúgott, míg 13 százalékuk esetében ez az összeg a 180 millió forintot is meghaladta. A magyar cégvezetők túlnyomó többsége ennek ellenére továbbra sem tartja valószínűnek, hogy az elkövetkezendő egy évben gazdasági bűncselekmény áldozatává válik. A múltban tapasztalt adatok fényében azonban ez az optimista vélekedés teljesen érthetetlen” – vélekedik Fekete Miklós, a PwC cégtársa.

A tanulmány szerint a dolgozók munkahelyük elvesztése miatti félelme és az a feltevés, hogy a versenytársak megvesztegetéssel igyekeznek egy-egy megbízást elnyerni, egyre nagyobb kényszert éreznek a vállalatok arra, hogy csalás árán érvényesüljenek a kialakult gazdasági környezetben.
Az a felfogás, hogy „mások is ezt teszik, ezért a dolog megengedett” szintén Magyarországra jellemző hozzáállás.

A tanulmány összefoglalója itt elérhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik