Üzleti tippek

E-mail függők

Korai lenne még temetni az e-mail marketinget, legalábbis ez a következtetés vonható le a Kutató­Centrum felméréséből. Az aktív hazai netezők 90 százaléka elolvassa az érdekes e-mail reklámüzeneteket, négyötödük kedveli a netes nyereményjátékokat is.

Naponta legalább egy tucat spamet (kéretlen reklámüzenetet) töröltem a postafiókomból, amikor még egy napilapnál dolgoztam. Hiába ígérték a cég informatikai szakemberei, hogy javul a helyzet, ez nem következett be, a levélszemét pedig egyre nagyobb bosszúságot okozott. Talán ebből a tapasztalatból adódik, hogy szinte soha nem iratkozom fel cégek levelezőlistájára, és nem jelölöm be azt a négyzetet a honlapon, amellyel felhatalmaznám a vállalkozást arra, hogy reklámüzenetet küldjön nekem.

Ha minden internetező így viszonyulna az e-mail marketinghez, a reklámszakma temethetné is ezt a módszert, azonban a KutatóCentrum friss felmérése szerint még van létjogosultsága a megoldásnak. A társaság 12 ezer internetező megkérdezésén alapuló kutatása szerint az emberek meglepően pozitívan viszonyulnak a jóváhagyott reklámüzenetekhez. A rendszeres e-mail használók 90 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy ha a tárgy felkelti az érdeklődését, elolvassa az ilyen jellegű e-maileket, és a felmérésben szereplők mindössze 9 százaléka töröl minden reklámlevelet olvasatlanul.

Bár a hazai és a nemzetközi sajtóban is számos hír jelenik meg arról, hogy a spamek egyre inkább elárasztják az elektronikus postafiókokat, a hazai felhasználók között magasabb azok aránya, akik jóváhagyott reklámüzeneteket kapnak, mint azoké, akikhez kéretlen levelek érkeznek. A KutatóCentrum által közölt adatok szerint 10 rendszeres e-mail használóból 9 kap napi rendszerességgel engedélyezett marketingcélú e-mailt, míg kéretlen reklámüzenet a felmérésben szereplők 80 százalékához érkezik naponta. Emellett az elektronikus postaládákban átlagosan a jóváhagyott üzenetek aránya a magasabb.

Célkeresztben

Az e-mail marketinggel a felmérés szerint a rendszeres netezők jelentős részét el lehet érni. A KutatóCentrum adatai szerint az aktív, hetente többször internetezők 93 százalékának van e-mail címe, és az ebbe a körbe tartozó felhasználók több mint négyötöde rendszeresen használja is elektronikus postafiókját. Ebből az következik, hogy e-mail marketing kampányokkal 100 internetezőből 77 érhető el.

A rendszeres e-mail használók körében az ingyenes webes levelezőszolgáltatások (Freemail, Gmail, Yahoo! stb.) a legnépszerűbbek, háromnegyedük ezeket tekinti fő elérhetőségének. A webszolgáltatók által létrehozott elektronikus postafiókokat a gyakran e-mailezők 13 százaléka használja elsődleges e-mail címként, míg a munkahelyi, illetve a saját doménnév alapján megalkotott elérhetőséget mindössze 11 százalékuk.

Első a frissesség

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az e-mailezők ritkán változtatják meg a mindennapok során elsődlegesen használt fő e-mailcímüket. A felmérésből kiderült, hogy 1-2 év alatt a fő e-mail címek körülbelül egytizede évül el, miközben az emberek háromnegyede jellemzően az elsődleges elérhetőségét adja meg, például a hír- és reklámlevelekre való feliratkozáskor. Ezért is fontos a rendszeres adatbázis-karbantartás, hiszen a sikeres e-mail marketing kampányoknak ez a lelke – hangsúlyozta Fialka Krisztina, a Maxima online direktmarketing-rendszer vezetője.

A jelek szerint egyébként nem csak munkanapokon érdemes megpróbálni e-mailben is elérni a potenciális vásárlókat, hétvégén is lehet próbálkozni. A KutatóCentrum felméréséből ugyanis kiderült az is, hogy a felhasználók hétvégén is kíváncsiak üzeneteikre, a megkérdezettek 76 százaléka néz rá postafiókjára. Munkanapokon ez az arány 90 százalék. A felmérésből kiderült továbbá, hogy a felhasználók körében a válaszadási arányt nagymértékben befolyásolja az üzenet tárgya, a feladó, valamint az első néhány sor – emelte ki Fialka Krisztina. Ezek azok a kritikus pontok, ahol eldől, hogy sikerült-e felkelteni az olvasók érdeklődését. Ugyanakkor a kutatásból az is kiolvasható, hogy a névre szóló levél nem minden esetben jobb, mint az általános megszólítás – tette hozzá a Maxima online direktmarketing-rendszer vezetője.

Játékos kedv

A felmérésből kiderül az is, hogy az e-mail marketing mellett a különböző nyereményjátékok szervezése is hatékony eszköz lehet a vállalkozások számára imázsuk, ismertségük erősítésére. A magyar aktív internetezők igen játékos kedvűek, a kutatás során megkérdezettek közel négyötöde már többször is rész vett webes nyereményjátékban, minden második pedig kihasználja az összes ilyen lehetőséget.

A rendszeres internetezők további kilenc százaléka legalább egyszer már szerencsét próbált ilyen jellegű netes játékban, és a gyakori webezők mindössze öt százaléka zárkózik el attól, hogy részt vegyen az online nyereményakciókban.
Ezek esetén általában optimisták vagyunk: a rendszeres e-mailhasználók 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy hisz a nyerés esélyében. Amellett, hogy kedvezően befolyásolhatja a szervező cég megítélését, az ilyen jellegű kezdeményezések az e-mail címes adatbázis bővítésében is segíthetnek. A felmérés szerint ugyanis regisztrációkor a játékosok 82 százaléka minden esetben a valós adatait írja be, több mint fele pedig az első számú e-mail címét adja meg.

Érdeklődő kkv-k

Az idén várhatóan 43,52 dollárt hoz az amerikai hirdetőknek minden egyes dollár, amit e-mail marketingre költenek a Direct Marketing Association (DMA) előrejelzése szerint. Ez kismértékű visszaesést jelent a tavalyihoz képest, amikor 45,06 dollárt hozott egy dollár, amit így költöttek el. A jövőben további csökkenés várható ezen a területen, és a várakozások szerint 2013-ra már csak 37,99 dollárt hoz egy e-mail marketingre fordított dollár. Bár a módszer megtérülési mutatója folyamatosan esik, a szakértők szerint még hosszú ideig ez lesz a leggazdaságosabb hirdetési módszer az internetes piacon. A DMA adatai alapján a nem e-mail jellegű internetes marketing esetén az USA-ban minden egyes befektetett dollár 19,94 dollárt hozott tavaly, erre az évre pedig kicsivel magasabb, 19,97 dolláros megtérülési mutatóval számolnak a szervezetnél.
Becslések szerint 2008-ban 600 millió dollárt költöttek e-mail marketingre az amerikai hirdetők, az idén ez az összeg várhatóan 700 millió dollár körül alakul. Összehasonlításként, a nem e-mail jellegű internetes marketingre tavaly 24,1, míg az idén 28 milliárd dollárt fordítanak az amerikai reklámozók a DMA adatai szerint. Globális szinten is bővülés várható az e-mail marketing piacon, a Forrester Research kutatócég előrejelzése szerint az idei 1,2 milliárd dollárról 2014-re kétmilliárdra nő az erre a hirdetési formára fordított összeg világszerte.

A jelek szerint a módszer egyre népszerűbb a kis- és közepvállalkozások (kkv) körében, ezek a cégek továbbra is a bevételnövelés hatékony eszközének tekintik az e-mail marketinget. Az eMarketer felmérése szerint az erre az évre forgalombővüléssel számoló amerikai kkv-k 46 százaléka jelenleg is használja ezt a hirdetési eszközt, míg 36 százalékuk azt tervezi, hogy a következő 12 hónapban kipróbálja ezt a marketingmódszert is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik