Üzleti tippek

Magyar buszokat gyártanak majd Kínában

Mintegy hatmillió euró értékű magyar technológia-transzferről írt alá szerződést az Orientbus Kft. a Jing Long Automotive vállalattal.

A szerződés szerint az MJT Zrt. 12 méteres szóló és 18 méteres csuklós buszát fogják gyártani Pacsouban, egyelőre EU4-es diesel, EU5-ös gázüzemű motorokkal, és később elektromos motorokkal. A gyárba eddig mintegy 20 millió eurót fektettek be, míg a licenc értéke 6 millió euró. Az alkatrészellátásba magyar cégek is bekapcsolódnak, köztük az aláíró ünnepségen is képviselt Hydraflex Kft.

A kínai befektetők a belföldi piacon mutatkozó fokozódó kereslet, a városi tömegközlekedés növekvő igényei hatására, állami támogatással a háttérben vállalkoznak buszgyártásra. A vadonat új gyár gyakorlatilag már készen áll, apróbb szerelések vannak még hátra. A tervek szerint maga a gyártás 2010 szeptemberében indulhat, akkor évi 5-6 ezer járművet kívánnak Pacsouban gyártani. Addig sor kerül a munkások betanítására, a kínai alkatrészgyártók felkutatására, a buszok helyi igények szerinti átalakítására. A mintabuszok várhatóan a jövő év februárjában érkeznek meg.

A városban létrehoztak egy kutató-fejlesztő központot is, ahol a neves kínai Csinhua (Qinghua) egyetem és a győri Széchenyi István Egyetem megállapodása alapján közös munkára is sor kerül majd. Feladatuk az elektromos motorral szerelt alacsony padlózatú városi buszok fejlesztése. A téma illeszkedik Kína úgynevezett 863-as programjához, ami a “zöld járművek” fejlesztését célozza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik