Üzleti tippek

Személyre szabott az MTV-elnök pályázata?

Pártállától függetlenül cáfolták a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének tagjai, hogy személyre szabottan írták volna ki a közmédium - sorrendben hetedik - elnöki pályázatát előző nap.

A Népszabadság csütörtöki cikke szerint nem kizárt, hogy az újabb tévéelnöki pályázat egyik elemét Medveczky Balázsra szabták: a lap információi szerint ugyanis a Magyar Televízió jelenlegi alelnöke nem egyetemi, hanem főiskolai diplomával rendelkezik. A pályázati feltételek között pedig az szerepel, hogy főiskolai oklevéllel is lehet pályázni az elnöki posztra.

Czeglédi Lászlót (MSZP) nem sikerült a nap folyamán elérnie az MTI-nek, helyettese, Balogh László azt közölte: szélesre akarták tárni a kaput, lehetőséget biztosítva az indulásra például olyanoknak is, akik valamelyik gazdasági főiskolán szereztek diplomát. Farkasné Gábor Alice (MSZP) ugyanezt az érvet hangoztatta. Ő azonban azt emelte ki: a mai Színművészeti Egyetem elődjén végzettek sem egyetemi, hanem főiskolai oklevelet kaptak.

“Felfoghatatlan, hogy mehetett át egy szerkesztőségen egy ilyen tévedés” – mondta Kozák Márton (SZDSZ), aki szerint – az ügyvezető és a kuratóriumi elnökség feszült viszonyát ismerve – legalábbis gyanakodni kellett volna az információ valóságtartalmát illetően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik