Üzleti tippek

A MÁV lett az ország BKV-ja

Számos hasonlóságot találhatunk a MÁV a BKV között: alulfinanszírozottságtól kezdve Derzsi Andráson át az évek óta görgetett gigászi méretű hitelállományig. Gaskó István "gördülő sztrájkja" azonban csak a MÁV-nál lehetséges - akár már kedden is.

Bármikor lehet újra sztrájk, akár már kedden is – mondta az FN.hu kérdésére Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke. Gaskó azt követeli, hogy a kormány tekintsen el a helyközi közlekedést- elsősorban a MÁV-ot érintő – 40 milliárd forintos elvonástól, s alapozza meg jobban költségszámításokkal a tervezett mellékvonalbezárásokat.

Amint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzéséből kiderül, a helyközi személyszállítási közszolgáltatások előirányzat javaslata 153,9 milliárd Ft, ami a 2009. évi előirányzatnál 20,6 százalékkal alacsonyabb.

Hitel a működésre

Az ÁSZ elemzésében a Költségvetési Tanács elemzését idézi, amely szerint a MÁV Zrt. működési vesztesége – az átfogó szervezeti átalakítások hiányában – 2009 és 2012 között évi 70 -80 milliárd forint körül alakul. A BKV – a MÁV Zrt.-hez hasonlóan – működési veszteségének egy részét (2009 és 2012 között átlagosan 18 milliárd forintot) sem fedezi az állami támogatás.

Az FN információi szerint MÁV menedzsmentje is azzal számol, hogy a hiányzó 40 milliárd kipótlása – legalábbis részben – működési hitelből történne.

Szakasztott BKV

A finanszírozás a MÁV vezetése szerint akár a hazai hitelpiacról is történhet, bár „gond esetleg a nagyságrend”. A MÁV helyzete sok tekintetben hasonló a BKV-hoz: évek óta nem kapnak annyi állami támogatást, hogy annyi járatot, s úgy üzemeltessenek, ahogy az állam megrendeli tőlük, ezért hiteleket vettek föl a működésre. Ennek eredménye pedig az egyre vaskosabb hitelállomány, amely ugyan nem jelenik meg az államadósságban, de előbb-utóbb – közvetlenül vagy közvetve – úgyis az államnak kell kifizetnie (bár a MÁV menedzsmentje szerint a működési hitelek állománya csökkent, s a beruházási célúé nőtt az utóbbi években, ám a menedzsment szerint 128,4 milliárd forint működési hitelállomány is tetemes).

Hasonlítanak egyben s másban. (Montázs: Rédley Tamás /FN)

Hasonlítanak egyben s másban. (Montázs: Rédley Tamás /FN)

A két cég között további összekötő kapocs Derzsi András, rendszerváltás előtti közlekedési miniszter személye, aki tagja a MÁV, s a BKV igazgatóságának is – utóbbinak feltehetően már nem sokáig, hiszen Demszky Gábor bejelentette, hogy visszahívja a BKV igazgatóságát. Hasonló elem még, hogy egyik állami cég vezetői sem éppen szegény emberek, s távozásukkal is általában jócskán gazdagodni szoktak.

Markáns különbség viszont, hogy a BKV-nál aligha tudná a közlekedést megbénítani a munkavállalóknak mindössze néhány százaléka, míg a MÁV-nál éppen ez történik a „gördülő sztrájkok” idején.

“A Fidesz udvari masinisztája”

Személyes megítélés kérdése, hogy a MÁV nem éppen rózsás helyzetén javít, vagy ront a Gaskó féle nyomásgyakorlás. Török Zsolt szocialista képviselő szerint Gaskó István “a Fidesz udvari masinisztája”, aki lejáratja a munkások legerősebb fegyverét, a sztrájk intézményét azzal, hogy politikai célokkal tart megmozdulásokat – tudósított az MTI. Az érintett ezt a minősítést nem kívánta az FN.hu-nak kommentálni. Ugyanakkor a „gördülő sztrájk” nemcsak a szocialista képviselők, hanem általában a vasutasszakszervezetek körében sem osztatlanul népszerű, hiszen ezúttal sem csatlakoztak Gaskóékhoz.

Gaskó István szerint emögött – mint az FN.hu-nak elmondta – „tunyaság, lustaság” áll. A többi szakszervezet vezetője viszont úgy látja, Gaskó István módszerei nem vezetnek eredményre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik