Üzleti tippek

Az APEH felkészült az új adókra

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) túlnyomórészt felkészült a jövő évi új feladatokra, a helyi iparűzési adó (hipa) és a vagyonadó beszedésére - mondta a hivatal csütörtöki sajtótájékoztatóján Szikora János elnök.

A jövő évtől az önkormányzatok helyett az adóhatóság szedi be a helyi iparűzési adót, s bevallani is az APEH-nek kell a hipát. A bevallott adót az adóhivatal megelőlegezi az önkormányzatoknak, az esedékesség előtti napon átutalja a számláikra.

Az APEH elnöke elmondta: az APEH folyószámla-rendszerét úgy kell átalakítani, hogy önkormányzatonként is nyilván tudja tartani majd az iparűzési adó kötelezettségeket. Elvileg mintegy 3.200 önkormányzat rendeleteivel kell majd foglalkozni, megnézni, hogy kiveti-e az adót, mennyi a mértéke, és vannak-e kedvezmények. Az elnök szerint némi könnyebbséget jelent majd, hogy a közjegyzőkkel kell a kapcsolatot tartani, akiknek a száma jóval kisebb, 1.600-1.700.

Mivel elvileg előfordulhat, hogy az önkormányzat több adót kap, mint amennyire jogosult, az önkormányzatokkal való elszámolás rendszerét is ki kellett alakítani – mondta Szikora János.

Az ellenőrzési tevékenységet 2011-ben kell megkezdenie az adóhatóságnak, mert először 2010-ről kell hozzá benyújtani a bevallásokat. Mivel a hipa bevallásokat is elektronikusan kell beadni, a manuális munka nem sokkal lesz több – tette hozzá.
A vagyonadó beszedésére is folyik a munkatársak felkészítése.

Az APEH egy ingatlankalkulátort is készít, amelyet közzétesznek majd az adóhatóság honlapján, s készülnek már a nyomtatványok is a bevallásokhoz – derült ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik