Két biztonsági kapun is át kell menni, mielőtt a Paksi Atomerőmű (PA) területére – még csak nem is a reaktor épületébe – léphet valaki. Sőt, a szokásos mágneskártyán kívül még egy személyes kódot is adnak, amivel ki lehet nyitni a beengedő kaput. Az igazi atombiztonság azonban csak ezután kezdődik. A reaktor teteje például egy 20 tonnás, hermetikusan záró kupakszerű óriás, ez alatt helyezkednek el az urániumot is tartalmazó „kazetták”. Nem csoda hát, hogy szabadalmaztatták azt az ötletet, amely szerint akár 90 tonnás súlyt is a reaktorra, illetve a fölé lehet szerelni, ha az áramtermelés folyamatossága ezt kívánja.
Juhász László. A 8 milliós ajánlatot „lekicsinylőnek” érezte ahhoz a több tízmilliárd forinthoz képest, amit számításai szerint az ötlete hozott. Fotó: Lakos Gábor
Mentő metódus
Ilyen megoldást persze csak kényszerhelyzet szülhetett. A 2003-as üzemzavar után le kellett állítani az évi 30 milliárd forintnyi áramot termelő 2-es blokkot. Kezdetben e „váratlan esemény” volt a leállás oka, később azonban a reaktor melletti medencében két és fél évig folyó javítási munkák okozták volna a szünetet. Egy ilyen „medencét” pakoltak tehát a reaktor tetejére, hogy az újra működhessen (a technikai részletekről lásd keretes írásunkat). A 90 tonnás ötlet Juhász Lászlónak jutott eszébe, aki akkoriban az erőmű karbantartási főosztályvezetője volt. A metódus lehetővé tette, hogy 2005 elején újraindulhasson a reaktor, amelynek hiánya akkor napi 50 millió forint bevételkiesést okozott.
A kérdés most az, hogy lett volna-e másik megoldás. A paksi vezetők szerint igen, Juhász szerint nem. Ő azt mondja, akkor senki sem tolongott ötletekkel, s tény, hogy a javaslatát elfogadták és szabadalmaztatták is. A vita bíróság elé is kerülhet, s a tét akár milliárdos nagyságrendűre is nőhet. Az időközben ügyvédi erősítést kapott Juhász ugyanis felvetheti, hogy a 2-es reaktor két és fél éves működésének haszna, illetve a reaktor állása és a külföldi áramvásárlás miatti pluszköltségek elmaradása az ő találmányának köszönhető, ez együttesen pedig 40 milliárd forint feletti összeg lehet. „Nem célom a tíz százalék megszerzése, ennek harmadával is megelégszem” – sietett leszögezni Juhász.
A nagy pakolás
A Paksi Atomerőmű négy blokkjában, a reaktorok
mellett két „medence” helyezkedik el. A 320–330 naponta szükséges
erőművi üzemanyagcserét ezek segítségével végzik el, úgy, hogy a
reaktor fedelének felnyitása ne okozzon radioaktív sugárzást. A
szokásos menetrend szerint az elfáradt elemeket (kazettákat) víz alatt,
egyenként helyezik át a reaktorból a „pihentető medencébe”. Ott várják
ki, hogy alkalmassá váljanak a Paks mellett létrehozott átmeneti
tárolóban való elhelyezésre. Utóbbiba egy szerelő medencében lévő
konténeren keresztül vezet az út. A „betárazás” hasonlóképpen történik:
először a szerelőmedence, majd a pihentető következik, és csak azután
jön a reaktor. A 2003-as üzemzavar idején a szerelőmedencében történt
baj – a kazetták szennyeződtek –, így az négy évre használhatatlanná
vált. Ezt a problémát hidalta át Juhász László találmánya azzal, hogy a
reaktorra helyezett egy átmeneti, 90 tonnás tárolót. Így a medencékből
való ki- és berakás hosszabb ideig tartott ugyan (a tárolót fel és le
kellett szerelni a reaktorról), de legalább véghez tudták vinni. Az
átmeneti megoldást két alkalommal használták 2005 eleje és 2007 közepe
között.
Pedig az erőmű belső szabályzata szerint a felhasznált találmányok haszna után 10 százalék illeti a feltalálót. Juhász ezzel együtt az üzemzavar elhárulta után, 2008-ban még csupán” 70 millióra tartott volna igényt, míg az atomerőmű még ezt megelőzően először 3 millió, majd 8 millió forintot ajánlott fel. A paksi vezetők túlzónak minősítették az egykori főosztályvezető követelését. „Megoldottuk volna másképp a problémát, ha Juhász Lászlónak nincs ez az ötlete. Legvégső esetben egy külső cég szállított volna valamilyen berendezést. A magyar áramfogyasztás 10 százalékát termelő egység nem állhatott volna két és fél évig, ez abszurd” – jelentette ki a Figyelőnek Hamvas István, az atomerőmű műszaki vezérigazgató-helyettese.
Ráadásul a helyzet a megoldási javaslat elfogadása után még korántsem volt egyszerű. „Juhász úr újítását nem vitatjuk, az ötlete valóban jó volt, de azt csak sok további munkával és költséggel lehetett megvalósítani” – jegyezte meg Hamvas. Nagy László, a fejlesztési és elemzési osztály vezetője pedig azt mondja, hogy ha a PA eddigi számításaitól eltérő, új utakat kell keresni, akkor inkább azt kellene vizsgálni, hogy egy alternatív technológiával mennyivel nagyobb költséggel lehetett volna megoldani a problémát. Véleménye szerint annak 10 százaléka járna Juhász Lászlónak. Ez azonban bajos lehet, mivel a valódi költségek csak akkor derülnének ki, ha a technológiai újítást jóváhagyná az Országos Atomenergia Hivatal, Paks felügyelő szerve, ami költséges és hosszadalmas eljárás.
Szakértői testület dönt
A Paksi Atomerőmű esetében ritka az ilyen vita, a belső hierarchia és a dolgozók lojalitása sokkal erősebb annál, semhogy a nyilvánossághoz forduljanak vagy bíróságra menjenek vélt igazukért. Juhász László is 28 évet töltött a vállalatnál, ennek ellenére állítja, ha a találmánya hasznosítása után arra vár, „hogy az erőmű betartsa a saját szabályzatát”, és 2007-ben nem kérelmezi immár írásban a találmánya után járó díjakat, talán feledésbe is merül az ügy. Az ezek után kapott 3, illetve 8 milliós ajánlatot pedig „lekicsinylőnek” érezte ahhoz a több tízmilliárd forinthoz képest, amit számításai szerint az ötlete hozott. Hamvas István viszont állítja, hogy a 3 millió forint lett volna reális, és a 8 milliót is inkább csak a vita elkerülése végett ajánlották meg. „Évente költünk összesen ennyit újítási díjakra” – tette hozzá Nagy. Mindenesetre felmerül a kérdés, mennyire pontos és végiggondolt számítás állt vajon az erőmű döntése mögött, ha a 3 milliós ajánlatot minden további nélkül megfejelhették újabb 5 millióval.
A szabadalom nemzetközi védelme is keserű pont a ma már nyugdíjas Juhász életében. A volt paksi szakember többször is arra kérte az erőművet, hogy terjesszék ki a szabadalmat azokra az országokra, ahol hasonló atomerőművek működnek. Az állami tulajdonban lévő Paksi Atomerőműnek is bevételt hozna, ha egy hasonló problémával szembekerülő külföldi létesítmény éppen ezt a szerkezetet akarná használni. Az atomerőmű azonban a kezdeti 6 millió forintos költség miatt visszautasította a kérést. „A nukleáris iparban minden apró centiméter számít, ennyi eltérés pedig bizonyosan van az erőművek között, így kicsi a valószínűsége, hogy üzleti potenciál volna a találmányban” – indokolta a Figyelőnek szakmai érvekkel az egykori döntést Nagy László.
Kinek az érdeme tehát, hogy Paks 2005 és 2007 között is teljes gőzzel üzemelhetett? A vita egyelőre egy, a Szabadalmi Hivatal mellett működő szakértő testület előtt van. Ha az ő döntésük sem segít a megegyezésben, akkor a bíróság következik.
