Üzleti tippek

Bealkonyult a Nap-keltének

Felmondta a Nap-kelte és Nap-nyugta című műsorokat készítő társasággal kötött szerződését a Magyar Televízió (MTV) a mai napon. A köztévé hétfőtől saját gyártású műsorral jelentkezik reggelente.

Az MTV szeptember 25-én reggel a megfelelő módokon (képviselője által személyesen átadott, továbbá e-mail-ben, faxon és postán is elküldött levéllel) értesítette a Nap-kelte és a Nap-nyugta című műsort külső gyártásban készítő St. Plusz Kft-t képviselőjét, Gyárfás Tamás producert, hogy a céggel 2010. december 31-éig érvényben lévő szerződés teljesítése lehetetlenné vált – olvasható a köztévé közleményében. A lépés indoklása szerint a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége szeptember 9-én nem járult hozzá a korábban általa kétszer is támogatott 2,45 milliárd forintos beruházási hitel felvételéhez. A döntés miatt az MTV forráshiányos helyzetbe került, ami csak a kiadások radikális csökkentésével és a bevételek növelésével kezelhető.

Az MTV bevételeit növelheti az a reklámok értékesítéséből befolyó összeg, ami addig a Nap-kelte, ezentúl viszont már az új reggeli műsor adásidejéhez kapcsolódik. Ez a pénz a köztelevízió működésének finanszírozásához elengedhetetlenül szükségessé vált.

Forráshiányos helyzetében a köztelevízió arra kényszerült, hogy megkezdje azon intézkedések végrehajtását, amelyek gyors eredményt hoznak – áll a közleményben. Megkezdődött egyebek között a külső gyártású műsorok szerződéseinek felülvizsgálta és felmondása is, attól függetlenül, hogy több külső gyártású produkció szerződése tavasszal lejárt, az őszre pedig már nem kötött újabb megállapodást az MTV.

A Nap-kelte már holnap reggeltől sem lesz képernyőn. A hírekre, a politikai, gazdasági és kulturális eseményekre fókuszáló adássorozat Ma reggel címmel hétköznaponként reggel 6.30-tól 9 óráig kerül képernyőre mindkét csatornán. Az új műsor az MTV óbudai gyártóbázisán, az 1-es stúdióban készül. Az adásfolyamot ugyanaz a főszerkesztőség felügyeli, mint eddig.

Czeglédi László, az MTV kuratóriumának elnöke azt közölte: hivatalos tájékoztatást mindeddig nem kapott az ügyben, de a felmondás “beláthatatlan következményekkel járna”. Hozzátette, az ügyben minden felelősség az ügyvezető alelnöké, akinek szerinte nem volt joga a kuratóriumi elnökség hozzájárulása nélkül felbontani a szerződést, amelynek megkötéséhez is a testület jóváhagyására volt szükség. Czeglédi László megemlítette: a kialakult helyzetre tekintettel rendkívüli kuratóriumi elnökségi ülést hívott össze hétfő délutánra.

Helyettese, az ellenzéki jelöltként a testületbe került Balogh László szerint viszont teljesen jogszerű volt a lépés; a szerződéskötéshez valóban szükség volt az elnökség engedélyére, de a médiatörvényben “sehol nem látni nyomát”, hogy a felmondáshoz szükség volna a jóváhagyásukra.

“A Nap-kelte nem kíván elhamarkodottan reagálni a történtekre, mert az ügy ennél sokkal bonyolultabb és szerteágazóbb” – közölte a távirati irodával Gyárfás Tamás producer. A reggel történtekről annyit mondott el: nyolc óra körül irodájában előzetes bejelentés nélkül felkereste őt Dobos Menyhért, az MTV közéleti főszerkesztője, és közölte, milyen tartalmú dokumentumot kíván átadni. A stúdióvendégként ott tartózkodó (egyébként Gyárfás cégét több esetben jogászként képviselő) Bánáti János azonban azt tanácsolta, ne vegye át az iratot, mert a szerződés felmondásának nem ez a módja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik