– Amikor 1998-ban felmondtál a Graphisoftnál, megkaptad a cégtől az „Akinek a távozását legjobban sajnáljuk” díjat. Tavaly áprilisban az Indexnél is sajnálták azt, hogy távoztál az értékesítési és marketingigazgatói posztról?
– Azt gondolom, hogy igen, volt, aki utána szintén otthagyta a céget. Páran reménykedtek abban, hogy már megvan, hová megyek, és viszem őket magammal.
– Haraggal váltál el tőlük?
– Nem, de már nagyon mehetnékem volt. Gyorsan is zajlott az egész. Kedden megállapodtunk a távozásomról, szerdán lezártam a negyedévet, csütörtökön bejelentettük, vasárnap összepakoltam a cuccaimat.
– Mi volt a távozás oka?
– Egyrészt már nagyon régen, nyolc éve voltam az Indexnél, és 2006-tól kezdve üzleti téren nem igazán történtek forradalmi dolgok a társaságnál. Másrészt a tulajdonos bizonyos munkamódszereivel és egyes stratégiai döntéseivel nem értettem egyet.
– Amikor nyilvánosságra került, hogy eljössz az Indextől, nem kaptál olyan állásajánlatot, ami vonzó lett volna?
– Több fejvadászcég megtalált, de nem jutottak el odáig a tárgyalások, hogy megtudjam, miről is van szó. Azt mondtam nekik, hogy fél évig biztosan nem akarok semmit csinálni. Megkeresés még az Index közvetlen konkurenseitől futott be, például a Zoomtól. De ugyanazt csinálni megint elölről, nagyon nem vonzott, úgyhogy pár hónapig konkrétan semmit sem csináltam. Örültem ennek a hirtelen jött szabadságnak, elutaztam például Spanyolországba egy kéthetes búvárrégész táborba, ami gyerekkori álmom volt. Azt gondoltam, hogy még egyszer se a reklámpiacom, se az internet környékén nem szeretnék dolgozni.
– Meddig tartott az üdülős, pihenős időszak?
– Tavaly októberig, amikor megkerestek a TV2-től, hogy világítsam át a digitális üzletágukat. Voltak a televízió német tulajdonosának olyan kezdeményezései, amelyekről szerették volna tudni, hogy érdemes-e megcsinálni Magyarországon, vagy várjanak vele.
– A csatornánál pár hete szűnt meg az önálló digitális média igazgatóság. Ezek szerint nem fogadták meg a tanácsokat?
– Tavaly volt egy olyan projekt, amelynek kapcsán elmondtam nekik, hogy az elindítását és a lefújását is meg tudom indokolni. Ez nem magán a projekten múlt, hanem azon, hogy találnak-e hozzá megfelelő embert, illetve teret engednek-e ennek a történetnek. Azt mondtam, csak akkor vágjanak bele, ha szívvel-lélekkel csinálják, ha nem, akkor hozzá se kezdjenek.
– Mi lett ebből?
– Akkor a TV2 nem állt készen arra, hogy felvállaljon egy ilyen dolgot. De mindegyik nagy, hagyományos médiacégnek dilemmát jelent, hogy mit kezdjen az internetes üzletágukkal. Egy reklámra sokat költő médiavállalatnál lehet, hogy jobban járnának azzal a szemlélettel, ha egy olcsó marketingeszközként tekintenének a netes megjelenésükre.
– Az Adaptive Media hogyan került képbe?
– A TV2-s megbízás kapcsán, mert volt egy olyan elképzelés, hogy nem saját maguk értékesítenék az online felületeiket. Lehetőségként felvázoltam nekik, hogy bízzanak meg egy online sales house-t a felületeik értékesítésével. Ez tetszett nekik, és kérték, hogy hozzak össze néhány ilyen találkozót. Amikor az adaptive-osokat megkerestem ezzel kapcsolatban, az ügyvezetőjük, Sopov István mondta, hogy elég komoly átalakulások vannak náluk, és jól jönne nekik egy tanácsadó néhány projekt kapcsán. Az egyik első ilyen feladat volt, hogy megszereztük a Microsoft reklámfelületeinek hazai értékesítési jogát. Az adaptive-os megbízások mostanáig odáig fejlődtek, hogy gyakorlatilag főállásban nekik dolgozom mint üzletfejlesztési tanácsadó és projektgazda.
– Ezt a tanácsadói munkát hosszú távra tervezed?
– Nyáron leültem az ügyvezetővel, hogy találjunk ki nekem valami konkrétabb munkakört.Azt mondta, hogy annak örülne, ha én találnám ki magamnak cégen belül azt a területet, amit fontosnak tartanék, ő pedig hisz bennem annyira, hogy ha ezt megtalálom, akkor szabad kezet kapok.
– A Zoom – ahol te is dolgozhattál volna –, illetve a Pannon hírportáljának gyors kudarca azt mutatja, hogy ma már nem nagyon éri meg újabb szereplőnek belépni a híroldalak piacára?
– Amennyiben semmi újdonságot nem találnak ki, akkor tényleg nincs értelme. Az embereknek korlátozott az internetezésre fordított idejük, miért töltenének pluszidőt azzal, hogy ugyanazt megnézzék egy másik oldalon is?
– Ezek szerint mindkettő halva született kezdeményezés volt?
– A Zoomnál sem az oldal kinézetében, sem a szerkezetében nem láttam sok újdonságot. A Pannon-féle Infosarok és Hírsarok koncepciójában lett volna fantázia.
– Pedig ezek egyike sem tűnt valami innovatív fejlesztésnek.
– Azon a piacon, ahol az Infosarok játszott volna, még látok lyukakat. Persze meglepett volna, ha egy mobilszolgáltató sikerre vitt volna egy ilyen kezdeményezést. Hasonló a helyzet, mint a nagy médiacégeknél, ők sem merték eléggé szabadjára engedni az internetes csapatukat.
– Szerinted hogyan alakul az online reklámpiac idei éve?
– Az első féléves adatok alapján körülbelül 10-15 százalékos lesz a visszaesés.
– Ez azért meglepő, mert a válság első hónapjaiban folyton azt lehetett hallani, hogy az internetnek vannak a legjobb kilátásai, ugyanis a hirdetők a kevésbé hatékony médiatípusokból majd ide cipelik át a büdzséjük egy részét. Miért nem jött be ez az előrejelzés?
– Az autóipar nagy pofont kapott. Márpedig az autóscégek költései mindig is nagyon meghatározók voltak az online piacon. Nagyon sok múlik azon, hogy a kampányok erősen átstrukturálódtak. Tudok olyan húszmilliós banki kampányról, amit a hagyományos displaymegjelenés helyett egy az egyben átvittek a jóval olcsóbb Google Adsense-re és az Etargetre. A bannerek helyett így kis szöveges hirdetésekben jelentek meg a banki reklámok. Egy tévés értékesítőtől hallottam, hogy amit az olcsóbban vásárolt GRP-ken megspórolnak a nagy hirdetők, egyszerűen zsebre teszik, nem költik el máshol. Volt egy olyan illúziónk, hogy ezeket a spórolt pénzeket majd áthozzák az internetre, de hiába. Mindenki annyira spájzol, hogy a megtakarításokat kiviszi a reklámpiacról. Kampányról kampányra működik a piac, új hirdetők pedig nem nagyon jönnek.
– A nyár végén Rupert Murdoch, majd nem sokkal később az Axel Springer is bejelentette, hogy bizonyos online tartalmaikat fizetőssé teszik. Szerinted mekkora esélye van annak, hogy egy ilyen „fizetős hullám” elérje a magyar piacot is?
– A fizetősség létjogosultsága ott fogható meg, hogy valaki megtalálja-e azokat a piaci réseket, ahol a fizetőképes emberek ideje drágább annál, mint amit az ingyenes tartalmak keresgélésével kellene eltölteniük. Tehát ha nekem egy dollárba kerül az, hogy egy tanulmányt lekérjek a Harvard Business Review-ról és nem kell egy órát vacakolnom ezzel, akkor jobban járok, mert a tanácsadói órabérem magasabb annál az egy dollárnál. Üzleti tartalmaknál, zenei területen ez működhet.
Egy hétköznapi tartalomnál viszont nem biztos, például a celeb¬hírekért nem hiszem, hogy fizetnének az emberek. Magyarországon ráadásul annyival rosszabb a helyzet, hogy az emberek az idejüket nem tekintik pénznek. Képesek fél napokat utazni egy nyereménybögréért vagy egy néhány ezer forinttal olcsóbb autószervizért. Az megint csak országfüggő, hogy mennyire van benne az emberek fejében, hogy az idő az pénz. Magyarországon szinte semennyire, ezért nem tartok attól, hogy pár éven belül itthon elterjednének a fizetős tartalmak.
