Üzleti tippek

Új pozíció, régi szakember a Slágernél

Visszatér a Sláger Rádióhoz Ádám Péter, a rádiós pályafutását az adónál megkezdő médiaszakember direkt sales igazgatóként dolgozik majd.

Szeptembertől Ádám Péter látja el a direkt sales igazgatói feladatokat a Sláger Rádiónál. Az újonnan létrehozott pozíció az adó üzletpolitikájának és magas szintű ügyfélkezelésének egyik mérföldköve, így kiemelt jelentőséggel bírt, hogy betöltésére tapasztalt, elismert rádiós szakembert nevezzen ki a rádió – áll a Sláger közleményébe. Ádám Péter eddig az USP Média Kft. Regionális Médiaoptimalizáló Ügynökségnél dolgozott kereskedelmi vezetőként. Az új igazgató többek között a kis- és középvállalati szektor szereplőire koncentrál majd, azokra a vállalkozásokra, amelyeknek a legnagyobb szükségük van az igazi tanácsadáson alapuló, profi kiszolgálásra.

Ádám Péter pályafutását BTL területen kezdte, rádiós pályafutása a Slágernél kezdődött 2003-ban, ahol 5 évig dolgozott. Szakmai ismereteit és tapasztalatait a TV produkciós és regionális média területre tett két éves kitérővel bővítette a Sláger Rádió új direkt sales igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik