Üzleti tippek

Lehúzhatja a rolót a legendás The Observer

A világ legrégebbi vasárnapi lapját, a kétszáz éves brit The Observert is utolérte a válság. Olyannyira, hogy tulajdonosa, a Guardian a magazin bezárását fontolgatja.

Az 1791-ben alapított The Observer megszűntetését fontolgatja a tulajdonos Guardian Media Group (GMG), amely a lap bezárása után egy csütörtökönként megjelenő, – sokkal kisebb szerkesztőséggel működő – hírmagazint indítana azonos címmel.
Egy igazgatósági vita után ugyanakkor az is felmerült alternatívaként, hogy a lap alaposan átalakítva, azaz jóval kisebb terjedelemben és minimális stábbal élne tovább. Jelenleg mindkét lehetőségnek 50-50 százalék esélyt ad a Sunday Times, mely úgy tudja, míg 30 éve még 1,3 millió példányban kelt el a lap, most mindössze 400 ezer körül mozog a példányszám, a veszteség pedig évi 10-20 millió font.

A The Observert 1993-ban vásárolta meg a GMG, s azóta még nem termelt nyereséget. 2004-ben egyszer már felmerült, hogy klasszikus hetilapra cserélnék a címet, de a szerkesztőség akkor ellenállt. A hírek szerint most a The Guardian jövőjének biztosítása a cél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik