Üzleti tippek

Polgármesterek tiltakoznak az iparűzési adó ellen

Alkotmánybírósághoz fordult közös beadványban a győri és a veszprémi polgármester, a testülettől az iparűzési adóra vonatkozó feladat- és hatásköröket módosító törvény alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát kérik - jelentette be Debreczenyi János, Veszprém fideszes polgármestere.

A közteherviselés rendszerének átalakításáról szóló, a Magyar Közlönyben július 8-án közzétett törvény úgy rendelkezik, hogy a jövőben az állami adóhivatalok jogkörébe utalja a helyben kivetett iparűzési adó behajtását – ismertette Debreczenyi János, aki hangsúlyozta, hogy Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere nevében is beszél.

A korábbi törvény módosítása nemcsak az önkormányzati törvénnyel, hanem az alkotmánnyal is ellentétes, sérti a demokratikus jogállamiság és az önkormányzati szuverenitás elvét – mondta Debreczenyi János.

A törvény “belenyúl” az önkormányzatok gazdálkodási rendszerébe, az önkormányzat ugyanis nemcsak megállapítja, hanem ki is veti az adót, és ezt az állami adóhatóság hatáskörébe utalni még részben sem lehetséges – vélekedett a veszprémi polgármester, hozzátéve, hogy az ilyen döntés jogszabályellenes.

Debreczenyi János szerint “nyilvánvalónak látszik”, hogy a kormányzatnak nem az a szándéka, hogy az állami adóhatóság révén hajtsa be az adót, hanem abból az összegből “vissza is akar tartani egy bizonyos százalékot”, noha a helyben képződő adót a helyi célok megoldására kellene fordítani. Nem új keletű eljárás ez, hiszen az illetékbevételek egy részét is – körülbelül 55 százalékát – “magánál tartja” az állam, pedig az ezzel kapcsolatos összes eljárást az önkormányzatoknak kell végrehajtaniuk – tette hozzá.

Ismeretei szerint 15 százalékot akar az állam visszatartani az iparűzési adóból – mondta a polgármester, hangsúlyozva: arról viszont nem lesz információjuk, hogy a kivetett adóból mennyi teljesült. Az önkormányzatoknak “nem lesz rálátásuk” arra, hogy az általuk megállapított adóból mennyit szedtek be, tehát arra sem lesz lehetőségük, hogy ellenőrizhessék: a kormányzat által visszautalt pénz a beszedett adónak valójában hány százaléka – közölte Debreczenyi János.

Ismertetése szerint három héttel ezelőtt a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén Szolnokon tájékoztatták a résztvevőket a szándékukról, és azért csak ketten írták alá a beadványt, mert – miként fogalmazott – “nem gondoltuk, hogy ebből egy körlevelet kellene készíteni”. Debreczenyi János elmondta ugyanakkor azt is, hogy nem mindegyik megyei jogú város polgármestere értett egyet a beadvánnyal.

A törvénymódosítás egyébként azt is jelenti, hogy a városi adóhivataloknál “jó néhány” dolgozótól meg kell majd válni – tette hozzá a veszprémi városvezető

Ajánlott videó

Olvasói sztorik