Üzleti tippek

Végeláthatatlan az MR2-Petőfi-per

A közmédiumnak kedvező elsőfokú ítélet ellenére továbbviszi a médiahatóság az MR2-Petőfi rádió ügyét - tudta meg médiahatósági forrásból az MTI. A per tárgya, hogy közszolgálati-e a Magyar Rádió fiatalokat megcélzó adójának működése.

A médiahatósági forrás közlése szerint automatikusan fellebbeznek, hacsak – az ügyet eleve vesztettnek látva – az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) nem hoz ezzel ellentétes döntést; ilyen határozatot azonban mindeddig nem hozott az ORTT.

„Sajnálom, hogy ORTT presztízskérdést csinál a fellebbezésből, pedig az elsőfokú bíróság ítélete több mint egyértelmű” – kommentálta az értesülést Such György, a Magyar Rádió Zrt. elnöke, aki az elsőfokú döntés kihirdetése után „a józan ész és a jogszabályok győzelmeként” értékelte az ítéletet.

Sokszínűség pro és kontra

A Fővárosi Bíróság június 17-én meghozott elsőfokú ítéletében hatályon kívül helyezte azt a médiahatósági határozatot, amely – egy 2007. szeptemberi nap műsorainak vizsgálata alapján – azt állapította meg: nem felel meg a közszolgálatiság követelményeinek a Magyar Rádió MR2-Petőfi adójának műsorszolgáltatása.

A médiahatóság tavaly január végi döntését támadta meg a Magyar Rádió, az ORTT határozata szerint ugyanis 2007. szeptember 21-i működésével az MR2-Petőfi adó nem biztosítja a műsorszámok és a nézetek sokszínűségének megjelenítését, amelyet a médiatörvény megkövetel a közmédiumoktól.

A közrádió vezetése arra hivatkozva kérte a határozat megsemmisítését, hogy a közrádió összes, bárki által fogható csatornája együttesen felel meg ezeknek a kritériumoknak, márpedig a jogszabály az intézményektől, nem pedig azok egyes adóitól várja el a megfelelést a sokszínűség követelményének. A menedzsment emellett végrehajthatatlannak tartja az ORTT határozatát, mivel az nem jelöli meg, mit és mikortól kellene tennie a rádiónak.

Új struktúra, több hallgató

Az MR tavalyelőtt nyár óta új műsorstruktúrával jelentkező – és sajtóhírek szerint ezzel jelentős hallgatottságnövekedést elérő – Petőfi adója ellen már 2007 őszén kritikákat fogalmaztak meg az ORTT egyes tagjai, mondván, az adó csak a huszonéves és harmincas korosztálynak szól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik