Üzleti tippek

Oszkó szerint volt cége szabályosan járt el

A Deloitte Zrt. kizárólag nyilvános és minden tekintetben szabályos eljárás keretében nyert el állami megbízásokat - írta válaszlevelében Oszkó Péter pénzügyminiszter a korábban általa vezetett cég pályázatainak kormányzati elbírálásáról pénteken Cser-Palkovics Andrásnak, a Fidesz helyettes szóvivőjének.

Mint írta, az állami, tanácsadói megbízásokból versenytársaihoz képest a Deloitte “jellemzően kisebb arányban részesült”. A Pénzügyminisztérium a céggel szerződéses kapcsolatba sem pénzügyminiszteri kinevezése után, sem azelőtt nem lépett – hangsúlyozta.

Oszkó Péter rámutatott: “mindennemű kapcsolata megszűnt a Deloitte Zrt.-vel”, így a cég által elnyert megbízásokban sincs semmiféle érdekeltsége.

Zsíros falat

Cser-Palkovics András pénteken Oszkó Pétertől nyílt levelében afelől érdeklődött, hogy “hány zsíros falatot kapott még a Deloitte, közvetlenül az Ön miniszterré válása előtti hetekben, hónapokban?”

A fideszes politikus hangsúlyozta: a pályázatok kiírásakor, illetve a szerződések megkötésekor a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezetője Bajnai Gordon, a Deloitte elnök-vezérigazgatója pedig Oszkó Péter volt. Utalt arra is, hogy néhány napja nyilvánosságra került: a gazdasági tárca közbeszerzési eljárást írt ki az államigazgatási szabályozásból fakadó terhek áttekintő vizsgálatáról, amely pályázat nyertese szintén a Deloitte Zrt. lett.

Napi 249 ezer

A Magyar Hírlap pénteki számában azt írta, hogy a Deloitte Zrt. újabb megbízatásában résztvevő szakértők napidíja akár 249 ezer forint plusz áfa is lehet.

Cser-Palkovics András szerdán Varga István gazdasági miniszternek tett fel kérdéseket, a Deloitte Zrt. egy másik megbízatása felől érdeklődött, amelynek során a cég a kis- és középvállalkozások adminisztrációs terheinek teljes köréről készít átfogó felmérést. Akkor többek között azt kérdezte, hogy a miniszter “helyesnek tartja-e hogy egy olyan cég kap állami megbízást, amely a jelek szerint maga is alkalmazza az adóalap-csökkentési technikákat.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik