Üzleti tippek

Oszkó igazságosabb vagyonadót ígér

Ismét határozottan cáfolta a pénzügyminiszter, hogy valamennyi ingatlant meg kívánná adóztatni a kormány, úgy vélte, hogy a módosító javaslatok elfogadásával igazságosabb lesz a vagyonadóztatás, és megerősítette, hogy erről az adónemről nem folytattak külön egyeztetést az IMF-fel, ez az egész a 2010-es intézkedési csomag része.

Oszkó Péter az M1 Napkelte című műsorában szerdán kifejtette: bár a Fidesz kijelentette, hogy megszünteti a vagyonadót, ha módja lesz rá, ezt a miniszter ésszerűtlen lépésnek tartaná. Az, hogy a legnagyobb értékű 200-300 ezer ingatlan adózzon Magyarországon, és ebből általános adócsökkentést lehessen végrehajtani, egy jó program, ebből visszatáncolni ésszerűtlen lenne – fogalmazott. A tárca továbbra is 40-50 milliárd forint költségvetési bevétellel számol a vagyonadóból.

Félreértésnek nevezte a pénzügyminiszter, hogy az ingatlanoknál változna az adó alapja, megerősítette, hogy az a forgalmi érték marad.

Fehérítő lépés

Kóka Jánosnak, az SZDSZ frakcióvezetőjének javaslatát, amely már most rögzítené, hogy 2011-től 15 millió forintig szélesítik az alsó szja-kulcs sávját, szakmailag helyesnek és a gazdaságot fehérítő lépésnek nevezte.

A távhő áfakulcsát illetően azt mondta: ez a 2010-es költségvetés tárgyalásakor körvonalazódik.

Az MTI korábban úgy értesült, hogy jövő januártól várhatóan a legalacsonyabb áfakulccsal adózik a távhőszolgáltatás.

Ügyvédbojtár

A vízközművek privatizációjáról készített tanulmány összeállításában játszott szerepét illetően Oszkó Péter hangsúlyozta, hogy még 2002-ben ügyvédbojtárként vett részt több elméleti lehetőség elemzésében. Ennek akkor semmi gyakorlati jelentősége nem volt, ma azonban valahogy előkerült, és „összeesküvés-elmélet” is született: az, hogy „kezdő ügyvéd korom óta mást sem forgatok a fejemben, mint a vízvagyon privatizációját a szerint a modell szerint”.

Szó nincs erről – erősítette meg, és megismételte: ma nem aktuális bárminemű ilyen privatizációs folyamat, ezért a kormány kifejezetten támogatja Fónagy János (Fidesz) javaslatát a vízvagyon tartós állami tulajdonba sorolásáról.
A kríziskezelő alapot firtató kérdésre elmondta, hogy a vagyonosoktól várt felajánlásokból konkrét összeggel nem számoltak, és jelezte: ő is tesz felajánlást.

Herczog László szociális és munkaügyi miniszter kedden bejelentette, hogy egymilliárd forintos krízisalap létrehozásáról dönt szerdai ülésén a kormány, a számítások szerint az összeg a leghátrányosabb helyzetű 30 ezer családnak képes egyszeri segítséget nyújtani. A kormány reményei szerint a krízisalap adományokkal is bővülni fog – jelezte kedden Herczog László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik