Üzleti tippek

Médiacégek a pálmák alatt

Továbbra is ellenállhatatlanul vonzza a média¬társaságokat Dubai. Immár 1600 világcég képviselteti magát a turistaparadicsomok között is élen járó világvárosban.

Kitűnő földrajzi adottságainak és az Egyesült Arab Emírségek alapítójának, Zajed bin Sultan al-Nahjan sejknek köszönhetően az egykori kereskedelmi kikötő, Dubai ma már nemcsak turistaparadicsom, hanem a világ egyik gazdasági központja is. A városban számos kereskedelmi központ épült ki az elmúlt évtizedekben, ezek közül az egyik média- és marketingvállalkozásoknak ad otthont.

Az Egyesült Arab Emírségek jelenlegi miniszterelnöke és Dubai uralkodója, Mohamed bin Rasid al-Maktum sejk 2001-ben hozta létre a Dubai Technology and Media Free Zone (Tecom) szervezetet azzal a céllal, hogy Dubai globális IT- és médiaközponttá váljon. A gyakorlatban ez két olyan városrészt és szabad kereskedelmi zónát jelent, ahol csak IT-tevékenység – Dubai Internet City (DIC) – vagy csak marketinghez kapcsolódó munka – Dubai Media City (DMC) – folytatható, szigorúan szabályozott keretek között. A városrészek jogrendje, az úgynevezett free zone, egyfajta második hivatalos jogrendet jelent az Egyesült Arab Emírségekben.

A Dubai Media Cityt azért hívták életre, hogy a városrész otthont adjon televízió- és rádióállomásoknak, hír-, reklám- és PR-ügynökségeknek, kiadóknak és a média-, illetve a marketingbizniszben részt vevő egyéb vállalkozásoknak, például rendezvényszervezőknek, nyomdáknak, csomagoló- és terjesztőcégeknek, webdizájnereknek vagy zeneipari társaságoknak. Az itt letelepedett médiacégeknek személyijövedelemadó- és társaságiadó-mentes övezetet és modern infrastruktúrát biztosít a város vezetése, emellett egyedülálló növekedési lehetőségeket és az alkotás szabadságát ígérik.

Jelenleg több mint 15 ezer marketing-, kommunikációs és médiaszakember dolgozik az 1600 médiavállalkozásnak otthont adó DMC-ben, ahol 450 kiadvány szerkesztősége működik, és ahonnan 160 elektronikus médium sugározza programját. Jelenleg 33 épületben vannak médiacégek, ám ez a szám háromhavonta bővül, egészen addig, amíg 60 épületben találhatunk majd szerkesztőségeket és marketingügynökségeket. Az idetelepült vállalatok háromnegyede nemzetközi társaság, amelyek tevékenysége az Egyesült Arab Emirátusok határain kívülre összpontosul.

Több médiavállalkozás regionális központot hozott létre a Media Cityben. A CNN innen működteti arab nyelvű honlapját és regionális hírközpontját, míg az arab országokban népszerű és 130 milliós célközönséghez eljutó MBC Londonból költöztette át központját Dubaiba, s itt hozta létre a 24 órás, Al Arabiya nevű műholdas csatornát, az Al Jazeera legnagyobb versenytársát.
A Dubai Media City egyik büszkesége a Taj Tv, amelynek Ten Sports nevű sportcsatornáját 55 millióan nézik rendszeresen Indiában, Pakisztánban, a Közel-Keleten, Srí Lankán, a Maldív-szigeteken, számos dél-ázsiai és néhány európai országban. A felsoroltakon kívül közel hetven tévétársaság, köztük a Reuters, a Sony Broadcast, a Bertelsmann, a BBC, a CNBC és a Leo Burnett is Dubai Media Cityt választotta regionális központjának helyszínéül.

A vállalkozások támogatásán túl saját kezdeményezései is vannak a DMC-nek. Az arab világban Dubai a legbefogadóbb és legliberálisabb város és emirátus, a lakosság 80 százaléka külföldi, közel 200 országból. Ebben a multikulturális közegben lényeges a vallási és a kulturális tolerancia. A DMC egyik legfontosabb kezdeményezése éppen a különböző kultúrák megismerése céljából létrehozott nemzetközi filmfesztivál. A 2004-ben alapított rendezvénysorozat mára Ázsia és Afrika legnagyobb ilyen típusú eseményévé vált, tavaly 66 országból 181 alkotás vett részt a fesztiválon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik