Üzleti tippek

Nem öli meg a válság az írott sajtót

Élesen bírálta az Újságok Világszövetsége (AMJ) nevű szervezet azokat, akik a papíralapú sajtó eltűnését vetítik előre, bár azt elismerte, hogy a válság mély, különösen Európában és az Egyesült Államokban.

„A papíralapú sajtó hatalma” címmel a spanyolországi Barcelonában rendezett konferencián Gavin O’Reilly, a szervezet ír elnöke azzal érvelt, hogy a sajtó folytatja gyarapodását, és a fizetős napilapok eladása 2008-ban 1,3 százalékkal emelkedett, elérve a napi 539 millió példányt a világban. Ez négy év alatt 8,8 százalékos növekedés.

Az öt kontinens 18 ezer lapját tömörítő AMJ statisztikája ugyanakkor kimutatta azt is, hogy ez a fejlődés Afrikában, Dél-Amerikában és Ázsiában, nevezetesen Indiában és Kínában történt, míg Európában és az Egyesült Államokban folytatódott az eladások csökkenése.

Gavin O’Reilly elismerte, hogy az idei év nehéz a lapok számára, s a válság hatására jelentősen csökkennek a reklámok. (Tavaly ez a visszaesés ötszázalékos volt, s idén valószínűleg még több lesz.) Ebben a helyzetben patinás lapok tűntek el a közelmúltban, és újságírók ezreit bocsátották el az Egyesült Államokban. Spanyolországban 2500 újságírótól váltak meg, és a reklámbevételek 2009 elejétől 30 százalékkal csökkentek.

A szervezet elnöke szerint a papíralapú sajtó továbbra is a reklámok „erőteljes hordozója”: a reklámpiac 37 százaléka még mindig ide tartozik, míg az internetre csak 10 százalék jut. S hozzátette: mihelyt a válságnak vége, a szektor – amelynek éves üzleti forgalma világszerte 182 milliárd euró – gyorsan magára talál majd.

Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az írott sajtónak szembe kell néznie azzal a hihetetlen gyors változással, amit az információnak a világhálón és a mobiltelefonokon történő megjelenése jelent. Gavin O’Reilly szerint a sajtó képes lesz alkalmazkodni az új helyzethez, egyben bírálta azokat, akik szerint csak az online médiában van jövő, és a papíralapú sajtó halálra ítéltetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik