Üzleti tippek

Befolyásolók köre

A listánkon szereplők nagy része az idén is a médiacégek vezetői közül került ki. 2008-hoz képest összeszedték magukat a rádiók,és a főszerkesztők köre is bővült.

Az ötvenes toplistát végignézve szembeötlő a médiavállalati és ügynökségi vezetők túlsúlya. A listán szereplők 78 százaléka ebből a körből került ki. Tavaly ez az arány 72 százalékot tett ki. Az emelkedés mögött az áll, hogy megnőtt a listán szereplő médiacég-vezetők száma. Elég csak arra gondolni, hogy immár a Danubius és a Sláger Rádió vezérigazgatójával, két TV2-s menedzsmenttaggal és az Axel Springer egyik menedzserével bővült a listánk.

Már az egy évvel ezelőtti összeállításunkban is alig-alig képviseltették magukat a marketingszakma vezetői. Ebben nyilván szerepet játszik, hogy a vállalatok marketingkommunikációja a médián és a reklámokon keresztül zajlik, így a médiacégek és az ügynökségek vezetőire, a főszerkesztőkre, sőt, a jelentős piackutató cégek első embereire is nagyobb figyelem hárul, mint a talán kevésbé reflektorfényben lévő marketingvezetőkre.

Ugyanakkor ez valamilyen szinten pozitívumként is felfogható, hiszen a zsűrink szerint nem a hirdetők, tehát kvázi a „finanszírozók”, hanem maguk a tartalmak előállítói mozgatják a médiapiacot. Fordított esetben ez nem feltétlenül lenne szerencsés.

A listára való bekerülés, illetve az arról való lemaradás, amellett, hogy remek sértődöttségi alapot szolgáltat a kevésbé jól szereplőknek, egy-egy médiatípus megítélését is jól tükrözi. Sokatmondó volt például a tavalyi rangsor esetén az, hogy a rádiós piacot egyedül Such György, a Magyar Rádió elnöke képviselte az ötvenes listán.

Mostani összeállításunk Heal Edinával és Földes Ádámmal, a két nagy kereskedelmi rádió vezetőjével bővült, pedig ha lehet, akkor még a tavalyinál is rosszabbnak tűnik a rádiós piac helyzete és kilátásai. Ugyanakkor a Danubiusnál már régóta rebesgetett vezetőváltás talán új lendületet adhat a szebb napokat látott rádiónak. Az évek óta mind a reklámbevételek, mind a hallgatottság terén fixen piacvezető Slágernek pedig még a teljes piacra vetülő rossz imázs ellenére is helye van egy ilyen listán.

A tartalom-előállítók előretörését jelzi, hogy amíg tavaly összesen csak három főszerkesztő – Pallagi Ferenc, Ómolnár Miklós és Uj Péter – szerepelt a Top 50-ben, addig most két újabb szerkesztőségvezetővel, Borókai Gáborral és Weyer Balázzsal bővült a lista. Érdemes megemlíteni azokat a főszerkesztőket is, akik lemaradtak a listáról: Módos Márton az InfoRádiótól, Murány Marcell a Blikktől, valamint a Népszabadságtól Vörös T. Károly.

S ha már Népszabadság: a kiadó vezérigazgatója, Kovács Tibor sem jutott be az ötvenbe. Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna egy ilyen lista a Népszabadság nélkül. Ahogy az is, hogy a legnagyobb politikai napilapból még százezer példányt sem tudnak eladni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik