Üzleti tippek

Hárman pályáznak az Opelre

Három befektető nyújtott be pályázatot az Opel megvételére, illetve befektetési szándékkal - közölte a General Motors európai kirendeltségének egyik névtelenül nyilatkozó szóvivője.

A szerdai határidőre az olaszországi Fiat gyár, az osztrák-kanadai Magna beszállító és alkatrészgyártó vállalat, illetve az amerikai Ripplewood Holdings (RHJI) pénzügyi befektető csoport nyújtott be pályázatot vásárlási vagy befektetési szándékkal.

A Fiat korábban megerősítette az Opel átvételének szándékát. Az olasz gyár első embere, Sergio Marchionne egy interjúban azt hangoztatta, hogy a Fiat a négy németországi Opel-gyár közül egyet sem zárna be. Az elnök nem tagadta azonban, hogy szó lehet a munkahelyek számának csökkentéséről. Az esetleges átvétellel kapcsolatban már tárgyalásokat folytatott annak a négy tartománynak a miniszterelnökével, ahol az üzemek találhatók.

A másik jelölt, az osztrák-kanadai beszállító és alkatrészgyártó Magna szintén közölte korábban, hogy előterjeszti végleges ajánlatát. Az Opel alkalmazottainak, illetve üzemi tanácsi vezetőinek körében értesülések szerint a Fiattal szemben jóval nagyobb a bizalom a Magna iránt.

Az RHJI szándékairól eddig keveset lehetett tudni. A New York-i székhelyű holdingot 2004-ben alapította Timothy Collins, aki a cég részvényeinek 15,2 százalékát birtokolja, illetve vezeti a vállalat befektetési és stratégiai bizottságát.

Az RHJI-nak a múltban voltak komoly befektetései Japánban, a vállalat autóalkatrészekre összpontosította tevékenységét. A vállalat vezérigazgatója Leonhard Fischer, aki járatos a német politikában, amit esetleg hasznosítani tud az Opel-ügyletben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik