Üzleti tippek

Hat százalékkal növelné a hiányt a Fidesz?

A kormányszóvivő szerint ha a kormány minden a Fidesz által szorgalmazott válságkezelő intézkedést visszavonna, az a tervezetthez képest további 6 százalékkal növelné a 2010-es költségvetési hiányt. Budai Bernadett azt mondta: a Fidesz által javasolt lépések csak mélyítenék, nem kezelnék a válságot.

Budai Bernadett leszögezte: a Fidesz eddigi felelőtlen javaslatai, amelyekkel a válságkezelő lépéseket vonná vissza, mintegy 1561 milliárd forinttal rontanák 2010-ben és 1703 milliárd forinttal 2011-ben a költségvetési hiányt.

A kormány szándéka az, hogy az ország iránti erősödő bizalmat megtartsa, a Fidesz által bejelentett „visszavonó intézkedések” azonban ezt aláásnák – fogalmazott a szóvivő. Hozzátette: ha gyengül az országgal szembeni bizalom, akkor gyengül a forint árfolyama is, és az veszélyeztetné a devizahitelből finanszírozott 750 ezer család otthonát, vagy egymillió autótulajdonos gépkocsiját.

Megterhelnék a fogyasztást

Az ingatlanadóról szólva Budai Bernadett azt mondta: a kormány adórendszer átalakítását szorgalmazó lépéseinek a célja, hogy megőrizhetőek legyenek a munkahelyek, ezért csökkenjen az élőmunka terhe, de cserébe a másik oldalon az ingatlanokat, a vagyont, a fogyasztást kell megterhelni.

„Ez méltányosan és arányosan történne” – fogalmazott. Hozzáfűzte: a nyugdíjasok vagy a nagycsaládosok nem kerülnének méltánytalan helyzetbe. Egy átlagos lakás értéke után fizetendő ingatlanadó-teher töredéke lenne annak az összegnek, amelyet jövőre az szja-változások során könnyebbségként jelentenek majd – közölte Budai Bernadett.
Közölte azt is, hogy a jövő évi adócsomagról jövő szerdán dönt a kormány.

Kiszámolták

Az MTI úgy tudja, a kormányzat tételesen kiszámoltatta a Fidesz által az elmúlt hónapokban, a kabinet javaslatainak visszavonására tett lépéseket, és azokat is, amelyek helyett mást javasolt az ellenzéki párt.

A kormány számításai szerint, ha nem lenne egységes ingatlandó, az jövőre és 2011-ben is 110 milliárd forintos költségvetési bevételkiesést okozna. Ha nem emelték volna fel az áfát 25 százalékra, és a Fidesz által szorgalmazott bővebb termékkörre 5 százalékos kulcsot alkalmaznának, 2010-ben 486, 2011-ben pedig 507 milliárd forintos összeg esne ki a büdzséből.

Elesne a büdzsé

Ha a családi pótlék nem lenne része az adóalapnak, az jövőre, és azt követőn is 30-30 milliárd forintos mínuszt jelentene, ahogy 78-78 milliárdos kiesést, ha visszaállítanák a gyermekek utáni adókedvezményt.

A lakáshitelek utáni szja-kedvezmények visszaállításával 2011-ben 20 milliárd forintos bevételtől esne el a költségvetés, és ugyanekkor 27 milliárd forinttól, ha megmaradnának az élet- és nyugdíjbiztosítási adókedvezmények.

Rosszabbul állnánk

Ha a kormány terveihez képest további 5 százalékkal csökkenne a tb-járulék, az a következő két évben 400-400 milliárd forintos mínuszt jelentene a büdzsének, az árfolyam- és kamatadó mértékének csökkentése, majd megszüntetése pedig 2010-ben 91, 2011-ben 108 milliárd forintos kiesést jelentene.

A kormány számításai szerint a Fidesz által szorgalmazott lépések jövőre 1561, azt követően pedig 1703 milliárd forinttal rontanák összességében a költségvetés pozícióját, azaz 2010-ben a tervezett háromhoz képest 6 százalékkal lenne nagyobb a költségvetési hiány mértéke, 2011-ben pedig 6,2 százalékkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik